A Pénzcentrum ebben a hónapban is kigyűjtötte a leginkább dráguló termékek, szolgáltatások, illetve a nagymértékű árcsökkenést mutató termékek listáját.
Az egy évben elfogyasztott sonkáknak csaknem kétharmadát a húsvétot megelőző időszakban vásárolja a lakosság. A hazai termelés ehhez azonban kevés, a sonka és a tojás esetében is jelentékeny az import aránya, de aggodalomra nincs ok. Lesz elég sonka és tojás is az üzletekben - írja a Népszava.
A húsvétkor jelentős mennyiségű sonka fogy, az éves mennyiségnek csaknem kétharmadát ebben az időszakban vásárolják az emberek - írja a lap. Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hústerméktanács főtitkára becslése szerint 6-8 ezer tonna füstölt áru fogy az országban ilyenkor. A hagyományos érlelésű darabolt, illetve kötözött sonkákat keresik leginkább a hazai fogyasztók .
Jelentős különbség van az árakat tekintve, kilogrammonként 700-800 forinttól indul a sonka ára, de bőven akad 2500-3000 forintért is.
A lakosság húsvéti költésével kapcsolatban a napokban jelent meg a KSH közleménye. A 2016-os adatok összesítése szerint húsvét közeledtével az év többi időszakához képest jóval többet költünk sonkára, szalámira, méghozzá fejenként átlagosan 1209 forintot. Ez az összeg mintegy harmadával haladta meg a 2016. évi átlagos havi értéket.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Tojásból szintén húsvét környékén veszünk a legtöbbet, az egy főre jutó fogyasztás volumene 2016 márciusában közel negyedével, 23,4 százalékkal volt magasabb az éves átlagnál.
A húsvéti időszakban szalámiból, sonkafélékből 2016-ban 0,7 kg fogyott fejenként, ami több mint másfélszerese, a fejenként vásárolt 15 tojás pedig negyedével több az éves átlagos mennyiségnek.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Itt a válasz a mátrai viperapánikra
- Több mint 100 ezer ember hagyta el Rafah városát
- A Fidesz és a KDNP állította a legtöbb jelöltet
- Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- Új sztárfotók készültek a Bükkben kóborló medvéről
- Exkluzív bejelentés - Majoross Gergely lesz az új jégkorongkapitány