Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Csaknem 30 milliós adóhiányt tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Budapesti Nagybani Piac egyik nagykereskedőjénél. Az elmaradt adótartozás miatt 80 tonna gyümölcsöt foglalt le az adóhatóság, ennek értékesítéséből 4,2 millió forint azonnal be is folyt a központi költségvetésbe.
A NAV munkatársai a Budapesti Nagybani Piacon ellenőrizték azt a nagykereskedőt, amely egy másik EU-tagállamból Magyarországra irányuló szállítmányát nem jelentette be az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszerbe (EKÁER).A NAV végrehajtói lefoglaltak a nagykereskedőnél 22 tonna narancsot és 54 tonna görögdinnyét, hogy az azokból származó bevétel fedezhesse a jelentős adótartozás egy részét. Az árukészletet értékesítették, így 4,2 millió forintot sikerült bevételezni a központi költségvetésbe - írja közelményében a NAV.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök