21 °C Budapest

Szándékosan vesznek hamis terméket a magyar fiatalok

2016. május 4. 19:02

A magyar fiatalok közel hatoda vásárolt legalább egyszer hamis terméket interneten keresztül az elmúlt évben, amivel az uniós országok középmezőnyében foglalunk helyet, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) elemzése a hamisított termékek értékesítését is vizsgálta a 15-24 éves fiatalok körében, amely szerint a magyar fiatalok 15 százaléka vásárolt szándékosan hamisított árucikket 2015-ben, ami felette van a 12 százalékos uniós átlagnak. Ezzel az értékkel az uniós országok középmezőnyében foglalunk helyet. E negatív rangsort egyébként Görögország vezeti 24 százalékkal, őt pedig Észtország és Ciprus követi 22, illetve 20 százalékkal, majd Szlovénia, Spanyolország következik 19 százalékkal.

Uniós szinten a megkérdezettek 64 százaléka általában ruhákat és kiegészítőket, 46 százalékuk lábbeliket vásárolt az interneten, 36 százalékuk pedig valamilyen belépőt, vagy jegyeket, 35 százalékuk kisebb elektronikus eszközöket vett. Az első terméktípusnál a szándékosan hamis terméket vásárlók aránya 46 százalék volt, míg a második, illetve harmadik termékcsoport esetében 33 százalék, illetve 5 százalék volt, az utolsó esetben pedig 19 százalék.

A jelentés szerint a válaszadók 58 százaléka az alacsonyabb ár miatt vásárolja meg két termék közül a hamisat, 30 százalékuk nem fordít erre figyelmet, valamivel több mint ötödük (22 százalék) pedig azért, mert nem érez különbséget az eredeti és a hamis árucikk minősége között.

Az elemzés kiemeli Magyarország kapcsán, hogy a fiatalok általában ritkán vásárolnak szándékosan hamis terméket az interneten, többségük pedig nem is igazán figyel arra, hogy az adott termék hamis, vagy sem.

 Ha vásárolnak is hamis terméket, akkor sem várják el ugyanazt a színvonalat, mint az eredetinél. Ezzel kapcsolatban a HENT elnökhelyettese hangsúlyozta:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nagyon fontos tudatosítani a fiatal felhasználókban, hogy a hamisított termékek nemcsak a fogyasztót károsítják meg a minőség, a termék élettartam vagy az egészségvédelem szempontjából, hanem komoly negatív gazdasági hatásokkal is járnak, amennyiben a gyártók termelési és beruházási tevékenységének csökkenéséhez, munkahelyek megszűnéséhez vezetnek. A hatékony megelőzés érdekében itt is szükség van a magyar hatóságok aktív közreműködésére és az egységes uniós fellépésre.

A kutatás szerint a magyar fiatalok az

  • Ismertséget,
  • Az egyértelmű információkat a cégről,
  • Az elérhető szerződések, illetve
  • Az adott cég elérhetőségeit

veszik figyelembe annak megítélésekor, hogy egy adott weboldalon hamis termékeket árulnak vagy sem.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem