Kínai csalók állhatnak a világ egyik legnagyobb online csalása mögött, mely során közel 800 ezer európai és amerikai személyes és banki adatait szerezhették meg.
Már nem lehet új előfizetést kötni péntektől a Tesco Mobile-nál, április 5-től a szolgáltatás átadásáig pedig nem lehet majd egyenlegfeltöltést vásárolni a meglévő feltöltőkártyás tarifákhoz - derül ki a kereskedelmi lánc honlapján közzétett tájékoztatóból.
A leírás szerint a Tesco Mobile ügyfelei automatikusan a Vodafone-hoz kerülnek, csak egyes szolgáltatások frissítésére van szükség. A szolgáltatóváltás április 6. és 16. között történik, ezt követően a hang- és SMS-szolgáltatás használatához semmit nem kell tenni, viszont szükség van az internet, MMS és hangposta beállítások frissítésére, amiről az ügyfelek SMS-ben a változatlanul megmaradó telefonszámukra kapnak tájékoztatást.
A szolgáltatóváltás után egyes tarifák továbbra is elérhetők maradnak, bizonyos opciók és feltételek ugyanakkor megszűnnek. A szolgáltatás igénybevételének feltételei egyoldalú szerződésmódosítással változnak, így a hatósági szabályozás értelmében az ügyfél - számára hátrányos változások esetén - azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést az értesítés kézhez vételét követő 15 napon belül.
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Orbán Viktor Ferihegyről jelentkezett
- A kínai elnök már az Oroszlános udvarban
- Van egy kis gáz – elkezdtek ismét az európai gázárak emelkedésére fogadni
- Illegális cigarettagyárat számoltak fel a NAV nyomozói
- Valaki vásárolt magának egy szuperszámítógépet egy árverésen
- Kormányinfó: délután fél 6-kor tesz bejelentéseket Orbán Viktor és Hszi Csin-ping