2024. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
A nagyobbal jobban jár - sokan gondolják, ez az aranyszabálya a spórolós bevásárlásnak. Azonban nem biztos, hogy ez mindig igaz, ugyanis a Pénzcentrum talált néhány ellenpéldát, amikor kifejezetten akkor járunk jobban, ha a kisebb kiszerelést választjuk.
Sokszor már automatikusan nyúlunk a polcon a nagyobb kiszerelésű termékhez, mert azt gondoljuk: a nagyobbal jobban járunk. Lehet, hogy ilyenkor a végén többet fizetünk, de úgy érezhettük, jól döntöttünk, mert sokkal többet kaptunk a pénzünkért, mintha a kisebbet választottunk volna.
Ellenben nem pihenhetünk, a boltban továbbra is mindig nézzük meg az egységárát a termékeknek. Ugyanis megdőlni látszik a nagyobbal jobban járunk gondolat. Íme, itt van néhány példa, amikor az eddig megszokottól eltérően, már a kisebb kiszerelésű csomagolás egységára az olcsóbb, ezért nem mindig éri meg a nagyobbat választanunk.
1. Kávé
2. Olaj
3. Mogyorókrém
4. Mosószer
5. Édesség
Miért árazzák így a termékeket?
A magyarok 23 százaléka hetente és 23 százaléka kéthetente tart nagy bevásárlást, azonban a lakosságnak több mint a fele havonta vagy még ritkábban megy. Ezért trükközhetnek az áruházak az árszabással, mert a háziasszonyoknak egyszerűbb a nagyobb kiszerelést választani, amellett, hogy sokan azt gondolják, így jobban járnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Sok esetben még valóban spórolhatunk a nagyobb kiszerelés megvásárlásával, azonban mindig tartsuk nyitva a szemünk, és figyeljük az egységárát a termékeknek, mert ez segíthet meghozni a döntést.
KATTINTS! Megdöbbentő dolog derült ki a boltok akcióiról
A fenti példáknál maradva, ha a kávéból az egy kilós mennyiséget négy kisebb csomagban vásároljuk meg, összesen 1632 forintot fizetünk, míg ha az egy nagyobbat választjuk, 1699 forintot kell otthagynunk a boltban. A nagy csomagban vásárolt kilós kávé esetében tehát 67 forintot dobtunk ki az ablakon, ami elsőre nem tűnik nagy tételnek, de miért fizetnénk többet, ha megkaphatnánk kevesebbért is? Az sütőolajból pedig két darab egyliteres termék vásárlása esetén 998 forint lesz a számlán, abban az esetben ha a nagyobb üveget választjuk, ami kétliteres, az már 1049 forintunkba fog kerülni, itt 51 forintot vesztettünk. Egy nagy bevásárlás alkalmával, sok ilyen apró tétel gyűlhet össze, ha nem tartjuk nyitva a szemünket. A példákat a Spar és a Tesco áruházakból gyűjtöttük össze.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Ritka és drága orosz fegyvert puszítottak el az ukránok
- Május végéig delegálhatnak tagokat a jelöltek és jelölőszervezetek a választási bizottságokba
- A MOB elnöke fontos üzenetet mondott a Milák-ügyben
- Ma német nyelvből érettségiznek
- Rendületlenül emelkednek az árak
- Még gördeszka verseny is lesz ínyenceknek - sport a tévében