Nem kell erre sokat költeniük a magyar anyáknak: az olcsó is lehet jó

2015. február 23. 14:30

Egyre több Magyarországon a túlsúlyos gyerek, akik egyre korábban válnak elhízottá, így hamarabb jelentkeznek a felnőttkori elhízással járó betegségek kockázatai - fejtette ki Antal Emese dietetikus az InfoRádiónak. A szakember nemcsak az egészséges táplálkozásra, hanem a mozgás fontosságára is felhívta a figyelmet.

Nagyon érinti a túlsúly problémája a magyar gyerekeket is. Eddig azt mondtuk, hogy minden negyedik, illetve ötödik magyar gyerek túlsúlyos vagy elhízott, most egy friss, 2014-es reprezentatív vizsgálatban a 4-10 éves budapesti és kecskeméti gyerekek közül már minden ötödik gyermek túlsúlyosnak vagy elhízottnak bizonyult

- hangsúlyozta Antal Emese.

A dietetikus szerint a tendencia rosszabbodást mutat. A gyerekek 20-25 százaléka plusz kilókkal küzd. Az is újra megerősítést nyert, hogy az energia, a kalóriabevitel kedvezőtlen összetétele is jellemző. Azok a kockázati tényezők, amelyek a felnőtt lakosságnál bizonyos betegségeknél megjelennek, a gyerekeknél is jelen vannak. Például a zsírok túlzott, míg bizonyos tápanyagok, a kalcium vagy a D-vitamin, hiányos bevitele. A rostbevitel nagyon alacsony, mert a zöldség-gyümölcs fogyasztása jóval alatta marad az ajánlottnál, teljes kiőrlésű gabonákból jóval kevesebbet fogyasztanak, a koleszterinbevitel viszont sokkal az ajánlás fölött van a gyerekek esetében.

A szülőknek nagy a felelőssége a gyerekek táplálásában, a gyártóknak is, amelyek bár egészségesnek hirdetnek olyan élelmiszereket, amelyek tele vannak cukorral és tápanyagot viszont nem nagyon tartalmaznak.

Nem bizonyos élelmiszereket kell kiragadni és stigmatizálni, hibásnak kikiáltani, hanem az étrendet és az életmódot kell átalakítani.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Olcsón is lehet jól és drágán is lehet rosszul táplálkozni. Persze összefüggés van az anyagi helyzet és az elhízás között, hiszen az alacsonyabb szociális státuszúak inkább elhízottak, a változatosságot nem tudják megteremteni.

Az energia-egyensúly nagyon fontos, többet esznek a gyerekek, mint amennyit leadnak. A szülőknek az is feladatunk, hogy a leadási oldalt is elősegítsék, azzal, hogy példát mutatnak, együtt mozognak a gyerekekkel.

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 13. hétfő
Szervác, Imola
20. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem