Kínai csalók állhatnak a világ egyik legnagyobb online csalása mögött, mely során közel 800 ezer európai és amerikai személyes és banki adatait szerezhették meg.
Talán megoldódhat a cigarettaárusítás kínzó kérdése a Szigeten. Ehhez az kell, hogy a vállalkozó kedvű III. kerületi trafikosok működési engedélyük módosítását követően három hét alatt szabályos Nemzeti Dohányboltokat húzzanak fel a Hajógyári sziget területén - írja az Index.
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője az Index kérdésére ugyanis közölte: "A hatályos törvénynek és a kiírásnak megfelelően a koncesszió jogosult és gyakorló a tevékenységét a NAV által kiadott működési engedély birtokában, kizárólag a jogosultság területén és/vagy kerületén belül folytathatja. A működés állandó helyszíne a területen belül megváltoztatható az engedély módosításával, a tevékenység ebben az esetben is az előírásoknak megfelelően kialakított Nemzeti Dohányboltban folytatható." Vagyis elvben egy óbudai dohányboltos áttelepülhet a Szigetre.
Az Index úgy tudja, elképzelhető, hogy az idei rendezvényeken nem fogják annyira szigorúan nézni a fesztiválok területére táskában bevitt cigarettásdobozok mennyiségét. Elképzelhető, hogy a szervezők befogadják azokat a III. kerületi trafikosokat, akik a Szigetre települnének. A kerületben egyébként 62 trafikkoncessziót osztottak ki.
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Orbán Viktor Ferihegyről jelentkezett
- A kínai elnök már az Oroszlános udvarban
- Van egy kis gáz – elkezdtek ismét az európai gázárak emelkedésére fogadni
- Illegális cigarettagyárat számoltak fel a NAV nyomozói
- Valaki vásárolt magának egy szuperszámítógépet egy árverésen
- Kormányinfó: délután fél 6-kor tesz bejelentéseket Orbán Viktor és Hszi Csin-ping