Csaknem 35 millió dollárért (12,3 milliárd forintért) kelt el Claude Monet Meules a Giverny (Szénaboglyák Givernyben) című festménye.
A trafikok ideiglenes működéssel nem árusíthatnak dohánytermékeket a nyári fesztiválokon - erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. vezetője beszélt szerdán az M1 reggeli műsorában.
Az NDN Zrt. vezérigazgatója elmondta: ideiglenesen nem lehet kitelepülni a fesztiválokra, csak akkor van lehetőség dohánytermék árusítására, ha a trafikos a fesztivál helyszínére jelenti be a tevékenységét, és erre megkapja az engedélyt.
Gyulay Zsolt kiemelte: a kormány célja ugyanakkor nem az, hogy a fesztiválokra és a fiatalok által sűrűn látogatott helyekre "odatelepítsen az orruk elé cigarettát, hogy minél többet dohányozzanak". A Sziget Fesztivál helyszínére utalva hozzátette: például a III. kerületben nagyon sok Nemzeti Dohánybolt van, ahol be lehet szerezni a dohánytermékeket.
Az NDN vezetője hangsúlyozta, hogy a törvény a fiatalok védelméről szól, és célja, hogy visszaszorítsa a dohányzást. Kifejtette, hogy Magyarországon évente 35 ezer ember hal meg a dohányzás miatt, és 15 milliárd szál cigaretta fogy egy évben.
Gyulay Zsolt reményét fejezte ki, hogy "ez az intézkedés, amekkora indulatokat kivált, néhány hónap, vagy akár egy éven belül beigazolja azt, hogy ez egy nagyon jó döntés volt a dohányzás ellenében."
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Légrádi Petra, az NDN kommunikációs vezetője az MTI-nek megerősítette, hogy dohánytermékek árusítására sem ideiglenesen, sem mozgóárusítással nincs lehetőség a fesztiválokon. Árusítás kizárólag abban az esetben lehetséges, ha a koncesszió jogosultjának működési engedélye egybeesik a fesztivál helyszínével.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem semmi bírságot szabott ki az OTP-re az MNB
- Nagyot nézhet, ha kifog egy ilyen új 100 forintos érmét - képek
- Kis-Benedek József: a nagy hiba után esélyük sem volt a Robert Ficót védő testőröknek
- Tragikus migránsüldözés Horvátországban
- A melegeket és a zsidókat becsmérlő plakátrongálót fogtak el a rendőrök
- A hosszú hétvégén is életet menthet, aki vért ad