Signal és Telegram appoknak adták ki magukat, és gyakorlatilag minden, a mobilon tárolt adatok elloptak olyan kémprogramok, amik Magyarországon is terjedtek.
Félmillió ausztrál hitelkártya-tulajdonos adatait lopták el feltehetően az egyik kelet-európai ország hackerei - közölte pénteken az ausztrál szövetségi rendőrség szóvivője.
A számítógépes kalózok összesen mintegy 25 millió ausztrál dollárt (közel 6 milliárd forint) emeltek le a sértettek számláiról. Mint a szóvivő elmondta, a bűnözők internetes kereskedések számítógépes rendszereit törték fel.
Az ausztrál sajtó úgy tudja, hogy a hackerek olyan kisebb üzlethálózatok rendszereiből lopták el a vásárlók személyes adatait, amelyek nem tettek meg minden elvárható biztonsági intézkedést.
A média értesülése szerint a bűncselekményt feltehetően ugyanaz a hackercsoport követte el, amely tavaly decemberben az Egyesült Államokban a Subway étteremlánc adatbázisába hatolt be, és onnan több mint 80 ezer ember hitelkártyaadatait lopta el.
Az amerikai nyomozás akkor román állampolgárságú elkövetőket gyanúsított a több millió dolláros kárt okozó lopással. A hackerek akkor is és most is billentyűzetfigyelő kémprogramokat telepítettek az "értékesítési pontok" számítógépes rendszerébe, majd - a Microsoft cég szoftvereinek biztonsági réseit kihasználva - letöltötték a megszerzett információt.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere