Egy három éves kisfiú súlyos koponyasérüléseket szenvedett, amikor lezuhant egy budapesti bevásárlóközpont első emeletéről.
Megdöbbentő baleset történt a WestEnd City Center területén - tudta meg a Bors. Szemtanúk szerint vasárnap este egy apró gyermek zuhant a fővárosi bevásárlóközpont földszintjének kőpadlójára. A kisfiú szüleivel és testvérével sétálgatott az első emeleten, amikor a szemtanúk szerint belekapaszkodott a mozgólépcső gumiszalagjába, a szerkezet pedig átrántotta őt az emeleti korlát felett. A mentők súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a hároméves gyermeket. A rendőrség foglalkozik az esettel, ez a vizsgálat még nem zárult le.
A bevásárlóközpont üzemeltetői nyilatkozatot adtak ki az eset kapcsán, mely szerint saját vizsgálatot folytattak az ügyben. A hatóságoknak átadott kamerafelvételek alapján megállapítható: a gyermek egyedül, szüleitől elszakadva tartózkodott a mozgólépcsőnél. Az 1999-ben átadott West-End City Centert tizenhárom éves működése alatt ilyen baleset még soha nem történt.
A bejáratoknál tájékoztatók figyelmeztetnek: a létesítménybe 12 éven aluli gyermek egyedül nem jöhet be. A történtek miatt ugyanakkor a bevásárlóközpont vezetése haladéktalanul megvizsgálja, milyen intézkedésekkel növelhető a létesítmény biztonságossága.
Internetes fórumozók - akik állításuk szerint szemtanúi voltak az esetnek- arról számoltak be, hogy a kisfiú édesanyja kezét fogva sétált, egy pillanatra engedte azt el - ekkor történt a baleset, amit sokan végignéztek az ott tartózkodók közül.
Problémás mozgólépcső
Külföldön történt már olyan baleset, amikor egy gyermek sérült meg mozgólépcső-használat közben. 2007-ben az IKEA lakberendezési áruházlánc egy brit boltjában vásárolt egy család, akkor két éves kisfiukkal. A gyermek apja kezét fogva rálépett a mozgó járdára, de megcsúszott és elesett, egyik kezének mutató-és középső ujja pedig beakadt a mozgó járda peremébe, a szerkezet pedig azonnal leszakította a két ujjat. Bár a két ujj közül az egyiket sikerült megtalálni, a gyors orvosi beavatkozás ellenére mindkettőt amputálni kellett.
A brit sajtóbeszámolók szerint az eset azért történhetett meg, mert 4mm-nél nagyobb volt a távolság a járda pereme és a futófelület között. Az IKEA azzal védekezett, hogy a hatóságok az eset előtt ellenőrizték a mozgójárda működését, és biztonságosnak ítélték a szerkezetet, később azonban elismerték a felelősségüket.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az eset kapcsán 75 ezer font, azaz 28 millió forint bírság megfizetésére kötelezték az IKEA-t, ráadásul a család is jelentős összegű kártérítési igényt nyújtott be.
Más magyar plázában is történt már tragédia
A mostani eset nem egyedülálló a magyar pláza-történelemben: 2010 decemberében egy 20 éves férfi ugrott ki a Mammut 2 harmadik emeletéről, hogy öngyilkosságot kövessen el. A fiatal férfi a azonnal szörnyethalt.
Egy szemtanú elmondása szerint, a húsz év körüli férfi moziban volt, az egyik film közben ugrott fel a helyéről, hogy hirtelen felindultságból véget vessen életének. Bár a dolgozók megpróbálták lefogni, nem sikerült, kirohant és nekifutásból a mélybe vetette magát.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása