Részmunkaidős foglalkoztatás esetén sem bújhatunk ki a szeptembertől hatályba lépő szabály alól, miszerint a "minimálbér kétszerese" után kell fizetnie a munkáltatónak a járulékokat - mondta el érdeklődésünkre a tegnapi Deloitte adószemináriumon felmerült témára Gyuricskó Eszter. A Deloitte szenior menedzsere hozzátette: jogszabály szerint részmunkaidős foglalkoztatás esetén a minimum járulékalap
után a munkaidő arányában kell megfizetni a járulékokat.
Szeptember elsejétől a minimum járulékalap 125 ezer forint (a törvény nem a minimálbér kétszeresében rögzíti az összeget, bár ez jelenleg annak felel meg), ami január elsejétől 131 ezer forintra fog emelkedni. Ez tehát azt jelenti, hogy ha napi 8 órás foglalkoztatás esetén 125 ezer forint a járulékalap, akkor pl. egy 4 órás foglalkoztatásnál ennek a fele lesz a járulékfizetés alapja.
Lényeges, hogy a 125 ezres járulékalap utáni fizetés alól bejelentési kötelezettség mellett mentesség kapható (azaz a ténylegesen kifizetett jövedelem alacsonyabb ennél). A bejelentést a már meglévő foglalkoztatotti jogviszonyra október 12-ig kell megtenni az adóhatóság felé. A hatóság meg fogja vizsgálni, hogy jogosult-e a mentességre az adott vállalkozás (pl. a kimutatott jövedelem és a foglalkoztatott életszínvonala összhangban van-e egymással).
2006.07.19 07:00
Mit, hogyan? - Fontos változások a tőzsdei árfolyam-nyereség adózásánál!
2006.07.18 11:53
Osztalékadó már a 2006-os nyereségre is vonatkozik - milyen esetben?
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
2006.07.18 11:37
Megszűnik a vállalkozások vesztesége elhatárolásának lehetősége?
2006.07.18 10:44
Tucatnyi tevékenységi kör helyett - uniós jogot sértő változások az adózás területén
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó