14 °C Budapest

Jó hírünk van! (x)

Pénzcentrum
2016. november 24. 13:10

50 milliárd Ft kkv-k tőkefinanszírozására.

Indul a Hiventures és 50 milliárd Ft-ot juttat innovatív kkv-k tőkefinanszírozására.

A Get int he Ring! startup versenye előtt az esemény főszponzorával a Hiventures vezetésével beszélgettünk arról, hogy miért tartották fontosnak a GITR támogatását.

A Hiventures elkötelezett az innovatív kezdeményezések és a fiatal vállalkozók támogatása iránt, valamint kiemelt céljai közé tartozik a hazai startup ökoszisztéma felkarolása, ezáltal pedig Magyarország versenyképességének növelése is. Ezért tartjuk fontosnak a Get in the Ring! támogatását is, hiszen a 2016. november 24-én Budapesten megrendezett nemzetközi startup verseny döntője egy olyan esemény, ahol 13 ország versenyzői mutathatják be termék és szolgáltatásötleteiket neves nemzetközi és hazai szakemberek előtt. Itt a helyünk, hiszen ez a rendezvény a CEE régió egyik legmeghatározóbb startup versenye és nem titkolt célunk, hogy ösztönözzük a külföldi projektek magyarországi megvalósítását, ezáltal egyfajta regionális piacfejlesztő szerepet kívánunk betölteni a nemzetközi és hazai innovációs ökoszisztémában - mondta el Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója.

Honnan jött a Hiventures, milyen céllal jött létre, mit tekint küldetésének?

Vállalkozásösztönzés, regionális aktivitás, piacfejlesztés talán ez az a három kiemelt terület, ami irányzékul szolgál a tevékenységünk kereteinek kialakításához és a működtetéséhez. Kisgergely Kornél szerint a Hiventures (korábbi nevén Corvinus Kockázati Tőkealap-Kezelő Zrt.) küldetése uniós illetve hazai forrású tőkebefektetéssel új alapokra helyezni az innovatív kis- és középvállalkozások finanszírozását. Jó alkalom erre ez az esemény is, hiszen a "Get in the Ring! elődöntőiben és döntőjében számos ígéretes ötlettel és vállalkozással találkoztunk, melyek közül többen is alkalmas lehetnek tőkeprogramjainkon való részvételre.

Hogyan kell elképzelni ezt a szervezeti átalakulást, aminek a végeredményeképp a CKTA Zrt-ből Hiventures lesz?

A Hiventures szervezeti - működési profiljának kialakítása előtt a vezetés tanácsadók bevonásával részletesen kielemezte a legelismertebb nemzetközi alapkezelők működését és ez alapján határozták meg a Hiventures struktúráját és működési elveit. A folyamatok racionalizálása mellett az alapkezelő teljes arculata is fókuszváltáson megy keresztül, egy sokkal dinamikusabb, lendületesebb irányba tolódik el. Ennek célja egyrészt hatékonyabb kommunikáció kialakítása a potenciális célvállalatokkal, másrészt pedig a kockázati tőke piaccal kapcsolatos ismeretek terjesztése. Ez utóbbi célt egy szakmai blog elindításával, folyamatos edukációval, előadásokkal, egyetemi és szakmai rendezvények szervezésével és támogatásával kívánja elérni.

Mennyi forrás áll az alapkezelő rendelkezésére és milyen formában juthatnak, hozzá a projektgazdák a Hiventures termékeihez?

Ami a termékeket illeti, az alapkezelőnél rendelkezésre álló 50 milliárd Ft kihelyezhető tőkéből 10 Mrd Ft jut az inkubációs ötletek támogatására, 16 milliárd Ft a magvető fázisú és 24 milliárd Ft startup vállalkozások számára. A Hiventures számára kiemelten fontos a rugalmas és gyors befektetési döntéshozatal, ezért mind az alapkezelő által kínált termékek, mind pedig a befektetési folyamatok úgy lettek kialakítva, hogy maximálisan igazodjanak a kkv-k működési sajátosságaihoz és a piac elvárásaihoz - mondta Katona Bence, a Hiventures vezérigazgató-helyettese.

Katona Bence kiemelte, hogy a Hiventures egyrészt egyedülálló termékpalettával rendelkezik a magyar piacon, másrészt elsőként jelent meg ún. multi-stage alapként. Ez azt jelenti, hogy folyamatos tőkefinanszírozást kínál az inkubációs (pre-seed) fázistól a korai növekedési, azaz startup fázisig - végigkísérve és támogatva egy induló vállalkozás fejlődését az alapítástól a nemzetközi piacra lépésig.

Milyen stratégiai elképzelések mentén alakítja ki a Hiventures a jövőbeni tevékenységét?

A Hiventures rövid és középtávú stratégiai célja az induló vállalkozások kockázati tőkén keresztüli támogatása mellett az országos piacfejlesztés megvalósítása és egy fiatal, stabil vállalkozói generáció kiépítése. Hosszabb távon pedig cél a kockázati tőke, mint finanszírozási forma ismertségének és elismertségének növelése a hazai piacon, valamint valós gazdasági hozzáadott érték teremtése nemzetgazdasági szinten.

Továbbá a működés és az arculat teljes megújítása mellett az alapkezelő kiemelten fontosnak tartja a szoros együttműködést a hazai és nemzetközi startup ökoszisztéma többi szereplőivel, így az inkubátorokkal, állami intézményekkel, angyalbefektetőkkel, mentorokkal és társbefektetőkkel is.

(x)

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm