25 °C Budapest

30 ezer forintot vitt el, hét évet kapott a szexshop késsel támadó kirablója

MTI
2020. december 22. 15:28

Nem jogerősen hét év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a férfit, aki késsel rabolt ki egy szexshopot novemberben a szabolcsi megyeszékhelyen - közölte a Nyíregyházi Törvényszék. 

A törvényszék közleménye szerint a férfi november végén egy nyíregyházi szexshop eladóját késsel fenyegetve szerezte meg az üzlet aznapi - a korábban közölt 50 ezer forinttal ellentétben - 30 ezer forintos bevételét. A december negyedike óta letartóztatásban lévő vádlott már többször volt büntetve lopás miatt. Bár a férfi beismerte tettét és megbánást tanúsított, a bíróság súlyosbító körülményként értékelte a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodását, valamint azt is, hogy a vádlott előre kitervelte a rablást, az elkövetés előtt többször járt a helyszínen, kívülről megfigyelte az üzletet - írták.

A hét év fegyházbüntetés mellett a férfit a Nyíregyházi Járásbíróság a közügyek gyakorlásától is eltiltotta ugyanennyi időre. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, de a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így a bíróság döntése nem jogerős.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem