Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada, amelynek 11. adásában ismét 5 vállalkozó történetét ismerhettük meg.
Aszálykár, belvíz és árvíz is sújtja a vidéki területeket az országban, leginkább az Alföldön. A hármas probléma kezelésére próbált megoldási alternatívákat kidolgozni a Természetvédelmi Világalap, a WWF Magyarország. A Kiszáradó Magyarország címmel készített infógrafikával azt illusztrálták, milyen megújuló vízkészletei vannak hazánknak, és felhívták a figyelmet arra, hogy jobban kellene gazdálkodni ezzel a természeti értékkel. A HelloVidék most ennek segítségével arra a kérdésre keresi a választ, hogyan tudjuk mégis megőrizni a vizeinket.
Bár számos tanulmány szerint Magyarország víznagyhatalom, ám ez az állítás azonban csak részben igaz. Hogy miért? A Természetvédelmi Világalap tanulmánya szerint három különböző forrásból jutunk vízhez Magyarországon: csapadékból, felszín alatti vízkincsből, és a folyókból.
A Kiszáradó Magyarország című infógrafika rámutat, hogy más vidéki területekhez hasonlóan a magyar Alföldön például kitűnően tetten érhetőek az országos vízgazdálkodási problémák. Itt, mint az ország egyik legaszályosabb területének nagy részén vízgazdálkodási szempontból több nehézség is jellemző. Az országban itt a legnagyobb az éves csapadékhiány, ami akár az évi 300 millimétert is elérheti. A terület természetes vízpótlása a Duna és a Tisza folyók szabályozásával szinte megszűnt.
Ezekből a korábban mocsarakkal, holtágakkal, vizes élőhelyekkel gazdagon tarkított tájakból jórészt intenzíven művelt mezőgazdasági területek lettek, amiket az aszály különösen erősen sújt. Ugyanakkor ezek a korábbi árterek a mai napig az árvízzel és belvízzel leginkább érintett területek. A művelés fenntartásához a gazdák rengeteg vizet vezetnek és szivattyúznak el a belvízelvezető csatornákon. A baj csak az, hogy néhány hónappal később, nyáron ez a víz már hiányzik. Ugyanis ha az év egészét nézzük, akkor minden cseppjére szükség van.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása