Nyár közepére otthon lehet Galambos Lajos: ügyvédje beadta a reintegrációs őrizet iránti kérelmet.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellezés miatt 30 millió forintra bírságolta az Energizer, a Duracell és a Varta elemek korábbi gyártóit - közölte a GVH.
A tájékoztatás szerint a GVH megállapította, az Energizer, a Duracell és a Varta elemek korábbi gyártói 10 éven keresztül jogsértő magatartást tanúsítottak, mert egyeztettek az általuk forgalmazott hordozható elemek és akkumulátorok hulladékkezelési díjának áthárításáról a vevőikre.
A közleményben kiemelték, a versenyhivatali vizsgálat feltárta, hogy 2005-ben az érintett elemgyártók megállapodtak arról, hogy az akkoriban bevezetett hulladékkezelési díjat mindannyian egységesen, külön költségelemként hárítják át a vevőikre. Az áthárítás teljes egészében és egymással egyeztetve zajlott, így a gyártók kizárták a versenyt egymás között e költségelem vonatkozásában.
A bírság alapját is ez a hulladékkezelési díj képezte, mivel az eljárásban nem került az megállapításra, hogy a gyártók az elemek eladási árait rögzítették volna.
A versenyhatóság a kiszabható bírságot jelentősen csökkentette, mert a gyártók együttműködtek. Az Energizer elemek gyártója és a Duracell elemek korábbi gyártója, a Procter&Gamble engedékenységi kérelmében elismerte a jogsértést, és csatolta az azt alátámasztó bizonyítékokat. Ezért a hatóság elengedte az Energizerre kiróható bírságot, a Proter&Gamble bírságát pedig a felére csökkentette.
A Procter&Gamble, valamint a Varta elemeket korábban gyártó Spectrum Brands Hungaria Kft. egyezségi eljárásban ismerte el a GVH által megállapított tényállást, és mondott le jogorvoslati jogáról, segítve az eljárás gyors lezárását. További bírságcsökkentést eredményezett, hogy a Spectrum Brands vállalta a versenyjogi szabályoknak történő megfelelésért kidolgozott vállalati programjának továbbfejlesztését a jövőbeni jogsértések elkerülése érdekében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Az amerikai LNG menti meg a gázéhes Európát – csak az a kérdés, ez mennyibe kerül
- Űrtechnológiai gyártóközpontot épít a 4iG csoport Magyarországon
- Gulyás Gergely: mi teszünk szívességet az Európai Uniónak
- „Erős csapattal” érkezik Budapestre a kínai elnök, nukleáris együttműködés is kezdődik
- Megint Oroszország területét támadta Ukrajna
- Változtatott néhány szabályon az EU a gazdatüntetések miatt