Az amerikai Igazságügyi Minisztérium fontolgatja a Boeing vállalat büntetőjogi felelősségre vonását.
Akár hónapokig is eltarthat, amíg egy lakástulajdonos saját otthonából kijelent egy vállalkozást. Ilyenkor a cégbíróság jár el, azonban érdemes tulajdoni lappal igazolni kié az ingatlan - figyelmeztetett Dezső Róbert ügyvéd az InfoRádiónak nyilatkozva.
A szakértő elmondta: a cégbíróságnak minden esetben be kell jelenti az adott vállalkozás székhelyét, fióktelepét, telephelyét. Ez a cím akár egy magánlakás is lehet, a vonatkozó jogszabályok csak azt követelik meg, hogy a cég valóban megtalálható legyen az adott címen, illetve a székhely legyen a központi iratőrzés helye is.
Dezső Róbert hangsúlyozta: az elmúlt évek egyik fontos változása volt a korábbi időszak gyakorlatával szemben, hogy most már a lakás tulajdonosa részéről, hozzájárulást kell benyújtani a cégbírósághoz arról, hogy a vállalkozás ténylegesen jogosult magát bejelenteni az ingatlanba.
Amennyiben a lakás tulajdonosa meg szeretné szüntetni, hogy a vállalkozás székhelye, fióktelepe vagy telephelye továbbra is az adott ingatlanba legyen bejelentve, nem tehet mást, mint, írásban jelzi a cégbíróság felé, hogy a cég ténylegesen nem található meg a címen. Ebben az esetben a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást indít - magyarázta az InfoRádiónak nyilatkozó ügyvéd.
Arról a lakástulajdonos nyilvános adatbázisok segítségével győződhet meg, hogy nincs vállalkozás bejelentve az ingatlanjába. A legelterjedtebb nyilvános adatbázis a cégjegyzék, amelyben a lakástulajdonos ellenőrizni tudja, hogy az ő címére van-e bejelentve bármilyen vállalkozás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kényszerkijelentés lassú folyamat. Dezső Róbert szerint, a bejegyzés megszüntetése hónapokat is igénybe vehet, mert ha egy cégnek nem ismert a székhelye, akkor a cégbíróság először megpróbálja megkeresni az ügyvezetőt, a tagokat és felszólítja őket: jelentsék be, hol van a cég tényleges székhelye. Ha ez nem jár sikerrel, a cégbíróság kitűz egy utolsó határidőt és csak ezt követően nyilvánítja megszűntnek a vállalkozást - tette hozzá a szakértő.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Terroristákat támogató csoportot számoltak fel Németországban
- Egy csonttörő exrendőr is indul a választáson
- Kommandósok gyűrűjében kísérték autójához Robert Fico merénylőjét, bombát kerestek
- Újabb, hivatalos tájékoztatás Robert Fico állapotáról
- Biztonságpolitikai szakértő: nonszensz, ahogyan Robert Ficó testőrsége reagált
- Borzalmas tragédia a Tiszánál