Kifakadtak a magyar benzinkutasok, szerintük veszélyben vannak az üzemanyag-kiskereskedelemben jelen lévő magyar családi vállalkozások.
Átlépte az 1300 milliárd forintot a Széchenyi Kártya Program keretében kihelyezett hitelek összege - számol be róla a Világgazdaság.
Krisán László a lap pénteki cikke szerint kiemelte: a kis- és középvállalkozók számára, 11 hitelintézetnél elérhető program a hazai piacon a legkedvezőbb feltételekkel kínál hitelt állami garanciával. Versenyképessége az állami garancia mellett annak köszönhető, hogy a programban elérhető konstrukciók kamata a jegybanki alapkamat csökkenésével párhuzamosan alacsony szintre süllyedt.
A szabadon felhasználható folyószámlahitel éves nettó kamata 5,6 százalék, s ennyi az éves kamatszint a forgóeszközhitel esetében is. A beruházásokhoz, korszerűsítéshez igényelhető beruházási hitel nettó éves kamata 2,1 százalék. Az Agrár Széchenyi Kártya nettó éves kamata 2,6, a Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitelé 2,1 százalék. A Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel 1,6 százalékos nettó kamattal érhető el, ami a Magyar Nemzeti Bank által indított növekedési hitelprogram mellett az egyik legkedvezőbb - írja az újság.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem semmi bírságot szabott ki az OTP-re az MNB
- Nagyot nézhet, ha kifog egy ilyen új 100 forintos érmét - képek
- Kis-Benedek József: a nagy hiba után esélyük sem volt a Robert Ficót védő testőröknek
- Tragikus migránsüldözés Horvátországban
- A melegeket és a zsidókat becsmérlő plakátrongálót fogtak el a rendőrök
- A hosszú hétvégén is életet menthet, aki vért ad