Csütörtökön változékonyabb arcát mutatja az időjárás.
Egyre korábban foglalják le a magyarok a nyári üdülést. Népszerűek az előfoglalási kedvezmények, miközben a last minute kínálat csökken - írja a Napi Gazdaság.
Rekordmértékű nyaralási előfoglalást regisztráltak az idén: a korábbi évekhez képest 51 százalékkal magasabb a nyári szálláshelyek foglaltsága a szallas.hu adatai szerint. Ez a teljes nyári forgalom 13-14 százalékát jelenti - mondta a lapnak Dorcsinecz József, a portál ügyvezetője. A last minute, azaz az érkezés előtt legfeljebb három nappal foglaló vendégek aránya tavaly 15−18 százalék között volt - tette hozzá. Előfoglalási szezonnak a januártól március végéig tartó időszak számít. Az emberek átlagosan négy éjszakára foglalnak, ez azt jelenti, hogy sok a 2-3 éjszakás, de az egész hetes nyaralás is, az előfoglalások átlagára pedig 75 ezer forint. Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) kommunikációs bizottságának tagja elmondta: a nyári szezon legkedveltebb célpontja Görögország, Törökország, Egyiptom és Horvátország.
NEKED AJÁNLJUK
Komoly változás a magyar vasúton: a főszezon közepén állítják le a vonatokat ezen a népszerű vonalon
Pályafelújítás miatt július 20. és augusztus 31. között vonatpótló autóbuszok közlekednek Vámosgyörk és Gyöngyös között.
FRISS HÍREK
Több friss hír
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. július 23. 06:29

Pénzcentrum | 2026. július 23. 05:20

Agrárszektor | 2026. július 23. 07:30




