Ma délután nyit ki a budapesti Városligeti Műjégpálya. A nyitás napján kedvezményes, 900 forintos belépőért lehet korcsolyázni.
A szórakoztató intézmény jegyárai a tavalyi egységes 1300 forinthoz képest változtak: hétköznap a teljes árú belépőkért 1200, péntek délután és hétvégén 1400 forintot kell fizetni. A hétközi, 10+1 alkalomra szóló bérlet 12 ezer forintba, a hétvégi 14 ezer forintba kerül. A létesítmény az idén is ad kedvezményt, többek között az iskolásoknak és a nyugdíjasoknak.
A műjégpályán díjmentes ruhatár működik, és folyamatosan van orvosi ügyelet az esetleges sérülések ellátására, a belépők pedig alap-balesetbiztosítást is tartalmaznak.
A Városligeti Műjégpályát a 2008-2009-es szezon után felújították, tavaly decemberben nyitott újra. Elvégezték a műemlék épület teljes rekonstrukcióját, a bejárati csarnok például az 1926-os állapotot tükrözi aranyozott oszlopaival és korlátjaival. A legmodernebb jégkészítő és épületgépészeti technológiát alkalmazzák, a pálya alatt 210 kilométernyi cső húzódik.
A sportolásra alkalmas terület a rekonstrukció után 15 százalékkal lett nagyobb a korábbinál, a korcsolyapálya mellett kialakítottak egy bérelhető 1800 négyzetméteres hokipályát is. A létesítmény egyszerre négyezer látogatót tud kiszolgálni. A felújítás 4,7 milliárd forintba került, ennek kétharmada uniós támogatás.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna
- Életfogytiglani börtönre ítélték a brokstedti merénylőt
- Több kilométeres a dugó az M5-ösön
- A pünkösdi hétvégén is szabad lesz a rakpart - térképek segítenek a tájékozódásban
- "Mindenre emlékszik" - Peter Pellegrini Robert Ficónál járt a kórházban
- Nagy Márton: agresszív protekcionizmussal nem érhetünk célba