Az 1-es villamos vonalán karbantartást végeznek a Hungária körúton a Salgótarjáni utcánál július 4-én és 5-én, valamint 11-én és 12-én.
Hárommillió száraz és élő virág díszíti a 44. Debreceni Virágkarneválon augusztus 20-án felvonuló 16 virágkocsit. A kompozíciók között, a karneváli menetben 23 hazai és külföldi együttest, művészeti csoportot láthat a közönség.
A virágfelvonulást megelőző karneváli héten már augusztus 15-től kiállításokkal, virágbemutatókkal, cseh sörünneppel várják az érdeklődőket - mondta Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője kedden a Debrecenben tartott nemzetközi sajtótájékoztatón.
A Debreceni Virágkarnevál Magyarország egyik legnagyobb, legismertebb rendezvénye: 1966 óta minden év augusztus 20-án, Szent István államalapító király és az új kenyér ünnepén tartják meg.
A Debreceni Virágkarnevál, azonban nem csak egy nap: az utóbbi években egyhetes fiesztává bővült. A gazdag programsorozat hagyományosan a zene, a tánc, a zászlóforgatók és a sztárfellépők jegyében telik.
Több bevált program, a Galiba Gyermekfesztivál - Junior Virágkarnevál vagy a Debrecen Hangja tehetségkutató döntője mellett újdonságok is gondoskodnak a szórakozásról. Például a Baltazár Dezső téri Zöld Labirintuson keresztül a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központba belépve Ország Lili labirintusában találhatják magukat az érdeklődők - sorolta a részleteket Bódor Edit.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







