Az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a magyarországi szálláshelyek,
A magyarországi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma az idén elérheti a 30 milliót, ami a 2019-ben mért 41 millióhoz képest alacsonyabb, de a tavaly elért 22 millióhoz képest majdnem 1,5-szeres növekedés - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, pénteken közzétett podcast adásában.
Guller Zoltán hozzátette, hogy az idei vendégéjszaka számra vonatkozó becslésüket a turizmusból eddig kinyert adatokra alapozzák. Felidézte, 2019 nyarán indult el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ, amely pontos adatokat biztosít egyebek mellett a turisztikai fejlesztésekre, marketing aktivitásra vonatkozó döntésekhez.
Kiemelte, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz beérkező adatok például a szálláshelyekre érkező turisták nemét, életkorát és költéseiket mutatják meg, valamint, hogy mennyi a szálláshely szolgáltatás díja. Az ország valamennyi szálláshelyéről kapnak információkat, amelyek alapján azt is meg tudják mondani, hogy például a labdarúgó Európa-bajnokságra Magyarországra érkező hollandok, németek vagy csehek hol laktak és szálláshelyükön mennyit költöttek.
Végre nem egy kérdés, hogy egy futball meccs megrendezése hasznos-e vagy sem a gazdaságnak, hiszen részletes adatok állnak rendelkezésre egyebek mellett a vendégek számáról, költéséről, szállásáról - mondta az MTÜ vezérigazgatója. Guller Zoltán jelezte, a belföldi vendégforgalomról is pontos adatokkal rendelkeznek a központ működésének köszönhetően.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- Visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a magyar válogatott játékos
- George Clooney debütál a Broadwayn
- Orbán Viktor reagált a Robert Fico ellen elkövetett merényletre
- Mobilba költözik a személyi igazolvány
- Próbaidő alatt is tovább árult a terézvárosi díler – videó