A Balaton vízhőmérséklete jelenleg 17-18 fok között ingadozik, de a napsütéses, meleg időnek köszönhetően a hétvégén várhatóan el fogja érni a 20 fokot.
Fokozatosan melegszik az idő a nyár első napjaiban, a hét második felében már többfelé várhatók 25 Celsius-fok körüli értékek. Ugyanakkor továbbra is várható, hogy a sok napsütést záporok, zivatarok zavarják meg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn, a tavasz utolsó napján a vastagabb felhőzet és az éjjeli gyenge csapadék csak lassan vonul el a déli és keleti tájakról. Eközben az ország többi részén gomolyfelhők-képződnek, és a déli óráktól - nagyobb számban a Dunántúl keleti részén, illetve a Duna-Tisza közén - záporok, zivatarok alakulnak ki. A zivatarokat apró szemű jég, intenzív csapadék és szélerősödés kísérheti. A szél megélénkül, főként a Nyugat-Dunántúlon és a Tiszántúlon időnként megerősödik. A leghidegebb órákban 5-11 fok lesz. Napközben általában 18-22 fokig melegszik a levegő, de a felhősebb részeken pár fokkal alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.
Kedden, június elsején néhány órára kisüt a nap és legfeljebb néhol fordulhat elő zápor. Sok helyen élénk, néhol erős lesz a légmozgás. A hajnali órákban 4-10 fok várható, délutánra 18 és 22 fok közé melegszik fel a levegő.
Szerdán legalább néhány órára mindenütt kisüt a nap. Néhol fordulhat elő záporeső. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-11, a legmagasabb hőmérséklet 18-23 fok között valószínű.
Csütörtökön csak egy-egy futózápor zavarhatja meg a többórás napsütést. A minimumhőmérséklet 6-12, a maximumhőmérséklet 20 és 25 fok között várható.
Pénteken is sok lesz a napsütés, de ekkor is kialakulhat helyenként zápor, zivatar. Csak zivatar környezetében lehet szélerősödés. A legalacsonyabb hőmérséklet 7-14, a legmagasabb hőmérséklet 21-26 fok között valószínű.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Szombaton és vasárnap többórás napsütés várható, de elszórtan záporok, zivatarok is lehetnek. Zivatar környezetében a szél is megerősödhet. Szombaton a leghidegebb órákban 10-15 fok lesz, délutánra 22-27 fokig melegszik a levegő. Vasárnap a hajnali 11-16 fokról napközben 22-27 fokig emelkedik a hőmérséklet - olvasható az előrejelzésben.
Fotó: Virágzik a bíborhere (Trifolium incarnatum) a Nógrád megyei Ságújfalu közelében 2021. május 30-án. Háttérben a sóshartyáni templom tornya. MTI/Komka Péter
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Hajukat téphetik a sofőrök a műszaki vizsga után, de van megoldás
- Újít a TikTok a zavarba ejtő tartalmak miatt
- Új fejlemény az egyik legforgalmasabb budapesti csomópont felújítása ügyében
- Ha már a hétvégére készül, mutatjuk, milyen lesz az időjárás
- Több változás is történt a jogosítványszerzésnél
- Meglepő fordulat a magyar rendszámoknál