A lista első helyére Olaszország került, azon belül a római Trevi-kút. Minden egymillió, Olaszországba látogató britre 478 zsebtolvajlási eset jutott 2023-ban.
Az ország legnagyobb részén többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de szombaton a délnyugati megyékben nagyobb területen is felszakadozik, csökken a felhőzet. Estig az ország északnyugati felén - nagyjából a Pécs-Debrecen vonaltól északra - várható helyenként, majd az éjszaka folyamán már több helyen eső, zápor. Hajnalra a keleti megyékben köd képződhet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentéséből.
Szombat reggel, délelőtt még elszórtan, immár az Alföldön is várható eső, zápor, majd délutánra a Dunántúlon, estére pedig a Dél-Alföldön is megszűnik a csapadék. (Az Északi-középhegység csúcsain éjszaka és szombat napközben is előfordulhat havas eső, esetleg hó.)
A Dunántúlon az északnyugati szelet pénteken még csak többnyire élénk, szombaton már többfelé erős széllökések kísérik, de szombatra már a keleti megyékben is megélénkül a nyugati, délnyugati szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul, 7 foknál enyhébb idő inkább csak a Nyírségben lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 8 és 13 fok között alakul.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Volodimir Zelenszkij a nácik elleni harchoz hasonlította az Oroszországgal vívott háborút
- Karsai Dániel kegyelmi kéréssel fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz
- Két holttest Szamosújlakon, készültségben a szabolcsi rendőrség
- Lángol egy autó a 86-os autóúton, áll a forgalom is
- Súlyosan megsérült egy kisgyerek a dunakeszi majálison
- Súlyos beteg Tompos Kátya, gyűjtést is szerveznek a gyógykezelésére