Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalát a hegyeshalmi határátkelőhely után szerda délelőtt.
Csütörtök estére az utolsó záporok is elhagyják hazánkat. Ezt követően hosszú időn át derült, száraz időjárás várható - írja a kiderül.hu.
Úgy néz ki véget ér a viharos augusztus, hiszen csütörtökön az utolsó zárporok is elhagyják Magyarországot. Ezt követően pedig hosszú ideig a napsütésé lesz a főszerep az országában, heteken át derült, száraz időjárás várható.
Ez az időszak lesz a nyár legmelegebbje - írja a portál. Az előrejelzésből kiderült továbbá az is, hogy erősebb hidegfront csak augusztus közepén érheti el Magyarországot
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot