Gyula, Eger és a Balaton a legnépszerűbb úticélok a most következő hosszú hétvégére, de sokan csak az utolsó pillanatban döntenek majd.
Bemutatták a Hyundai legújabb városi kisautóját, az i10-es várhatóan egy hónapon belül érkezik a márkakereskedésekbe, és már 3,3 millió forintért is meg lehet venni.
Izgalmas évet zárt a Hyundai, Magyarországon és Európában is jól teljesített a márka 2019-ben, az eladások a piaci átlag felett bővültek - ismertette Kovács Pál, a Hyundai Holding Kft. ügyvezetője a vállalat sajtótájékoztatóján, ahol bejelentették az új i10-est, illetve érkezik az i30-as faceliftje, az új i20-as modell, illetve a márka SUV-családja is megújul az év végéig.
Nem félnek az új európai kvótáktól, ám 2020 egy nehéz év lesz acégvezető szerint, de a Hyundai felkészült, több hibrid, illetve elektromos autó van a kínálatban, és érkezik még több ilyen modell. Ám Kovács szerint az új szabályozás lehetőségeket is rejt, hiszen folyamatosan fejleszteni kell a palettán. Az ügyvezető ismertette, hogy a Hyundai sportos modelljeinél is érkeznek újdonságok, az N és az N-line szériák fontosak lesznek az idei évben is, az összes új modell megkapja a sportos csomagot.
Megérkezett az új i10-es
A miniautók kategóriájában mutatkozott be az új Hyundai i10-es, Kovács Pál szerint sok márka elhagyja ezt a kategóriát a szén-dioxid kvóta miatt - vagy tisztán elektromos miniautókat állítanak elő. Az ügyvezető szerint ezekre a modellekre szükség van a városi közlekedésben, vagy egy második autóknak. Az új i10-es kapcsán Kovács arról beszélt, hogy a modellnek van létjogosultsága, március-áprilisban érkezik majd a márkakereskedésekbe.
N-line kivitel is lesz belőle, illetve többféle erőforrással lesz rendelhető az új i10-es. Az árlista szerint 3,3 millió forintról indul a Hyundai új kisautója, a legjobban felszerlt i10-esért pedig 4,6 millió forintot kell fizetni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Hyundai a Save the Children alapítványt is támogatja a modell bevezetésével: minden egyes tesztvezetés után 25 eurót utalnak a szervezetnek.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Dénes Ferenc a korábbi Barcelona-játékos bukaresti botrányáról: korrupciós ügy is lehet a háttérben
- Boris Pistoriusnál betelt a pohár: saját kormányára támadt a német védelmi miniszter
- Rendkívüli segélyakciót hirdettek az ökumenikusok
- Sokolta a világot a Fico-merénylet, sorra szólalnak meg a politikusok
- Műsorváltozás az InfoRádióban: rendkívüli Aréna a Fico-merényletről
- Minden, amit eddig tudni lehet Robert Fico merénylőjéről