Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól már a Dunántúl nyugati és délnyugati, déli részein is több helyen várható zápor, helyenként zivatar.
Közelít a téli időjárás, kapkodhatjuk majd a fejünket december elejétől, de addig még van egy hetünk! Mutatjuk, mi lesz addig.
Tovább szakadozik, csökken a felhőzet, és éjszaka már általában kevés lesz a felhő, csak keleten, valamint az Alpokalján lehetnek erősen felhős körzetek is. Keleten, északkeleten elszórtan várható eső, záporeső, másutt csapadék nem valószínű.
Szombaton északkeleten eleinte több, majd ott is kevesebb felhő valószínű, arrafelé reggel kisebb eső még lehet, másutt gyengén felhős, napos időre számíthatunk csapadék nélkül - derült ki az OMSZ időjárás-jelentéséből, amit az Infostart írt le.
A délkeleti szél megélénkül, északnyugaton és délkeleten időnként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 8 és 13 fok között alakul.
A hétvégén minimumok és maximumok tekintetében egyaránt 3-4 fokot visszaesik ugyan a hőmérséklet, viszont nem fog esni, többórás napsütésre mindenütt számíthatunk. A délkeleti szél vasárnapig sokfelé élénk, időnként erős lehet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Vámosi Péter: Miamiban a McLaren parádézott, legközelebb a Ferrari pörkölhet oda a Red Bullnak
- Nem hagyta szó nélkül a Hamász az izraeli evakuációs felszólítást
- Jókora csapás érte a Távol-Kelet és Európa közti kereskedelmet
- Sztrájkolnak a RAI olasz köztévében
- Ursula von der Leyen: áttörés a lengyelekkel szembeni 7-es cikk szerinti eljárásban
- Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát