Szigorú tilalom lépett életbe a magyar folyókon, tavakon

MTI
2019. május 4. 17:30

Május 2-án elkezdődött a ponty, a harcsa és a compó fajlagos fogási tilalmi ideje, május 1-jétől azonban ismét szabad horgászni a fogassüllőre, a balinra és a sügérre - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján. 

A ponty fogási tilalmi ideje május 31-én éjfélig tart. Ugyaneddig marad érvényben a garda, a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg, a márna és a domolykó fogására vonatkozó korlátozás is, emellett június 28-án éjfélig a kősüllő fogása sem engedélyezett.

A harcsa és a compó csak június 15-én szabadul fel a tilalom alól. A harcsa esetében a 100 centiméternél hosszabb egyedek a fajlagos tilalmi időben is kifoghatók.

Annak ellenére, hogy az utóbbi napokban lehűlt az idő, az akác már elkezdett virágozni, ami azt is jelzi, hogy eljött a harcsaszaporodás ideje. A levegő és a vizek felmelegedésével folytatódik a pontyfélék ívása is, nagyobb egyedekre akár a nádasokban is lehet számítani, hasonlóképpen a keszegek csapatai is feltűnhetnek a part menti növényes területeken.

A Nébih azt javasolja a horgászoknak és a halászoknak, mindig tájékozódjanak az egyes vízterületeken érvényben lévő, saját horgászrendről is, amely esetenként eltérhet a jogszabályoktól. Sok vízterület - ahol az állomány elsősorban haltelepítésből származik - mentesül a pontytilalom alól, míg máshol a harcsatilalom a 100 centiméternél nagyobb egyedekre is vonatkozik.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem