A Pénzcentrum 2024. május 10.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Éjszaka egyre kevesebb helyen valószínű csapadék, délnyugat felől a felhőzet is szakadozni kezd, északkeleten azonban borult marad az ég, és arrafelé még reggel is eshet.
Szerdán délelőtt északkeleten is csökken a felhőzet, kisüt a nap, majd országszerte gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, és főként a Dunántúlon alakulhat ki délutántól szórványosan zápor, néhol zivatar. A délkeleti szelet nagy területen erős lökések kísérik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 20 és 25 fok között várható, az Északi-középhegység környezetében lehet ennél egy-két fokkal hűvösebb.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Rendületlenül emelkednek az árak
- Még gördeszka verseny is lesz ínyenceknek - sport a tévében
- Döntött Putyin: maradhat a posztján a miniszterelnök
- Ismét megmutatja különleges, duplacsuklós járműveit a BKV
- MOZ.GO – új névvel érkezik a magyar film legnagyobb seregszemléje
- Velkey György: elindult a konszolidáció, de még mindig több tízmilliárdnyi adósságállomány terheli a teljes kórházi rendszert