22 °C Budapest

Végigsöpört a vihar az országon: ezt hagyta maga után

MTI
2017. október 30. 09:30

Országszerte komoly károkat okozott a viharos szél, voltak személyi sérüléssel járó esetek is - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Többségében leszakadt faágak, kidőlt fák okoztak gondot. Két esetben gépjárműre dőlt fa okozott sérülést az autóban ülőknek. A katasztrófavédelemhez több mint 140 épületkárt jelentettek be, jellemzően a tetőszerkezetek rongálódtak meg. Ezen felül sok helyen áramkimaradást is okozott a vihar.

A viharos széllel összefüggésben hétfő reggelig országszerte több mint 3700 riasztása volt a katasztrófavédelemnek. A legtöbb hívás Somogy, Fejér, Bács-Kiskun valamint Pest megyében, Budapesten volt. Többségében már sikerült felszámolni a vihar okozta károkat, de a fővárosban, Pest és Bács-Kiskun megyében jelenleg is dolgoznak a tűzoltók.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő hajnalban az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: ismét több alkalommal lehetnek 60-75 kilométer/órás széllökések: kezdetben délelőtt a Dunántúl északi részen, északon, illetve esetleg Jász-Nagykun megye térségében majd a déli, délutáni órákban gyakrabban inkább Pest megye térségében.

A viharos szél veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Budapesten, Pest megyében, továbbá Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Az előrejelzés szerint hétfőn gomolyfelhős, napos idő várható, de bárhol előfordulhat futó zápor, a hegyekben akár hózápor is lehet. Estére kiderül az ég, mindenütt megszűnik a csapadék. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 Celsius-fok körül valószínű. Késő este 0 és plusz 5 fok között alakul a hőmérséklet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Címlapkép: MTI/Varga György

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem