A HungaroMet Vas megyére és Zala megyére első szintű (sárga) figyelmeztetést adott ki zivatar miatt.
Az előzetes várakozásokat túlteljesítve, 10 százalékos bővüléssel zárta a tavalyi évet a belföldi turizmus, és 2016-ban is hasonló, 9 százalékos bővülés várható a Szallas.hu portál legfrissebb előrejelzése szerint.
Az online szállásközvetítő évértékelése szerint ehhez az eredményhez hozzájárult, hogy 40 százalékkal nőtt a SZÉP-kártyás fizetések száma is. A belföldi vendégforgalom szempontjából legerősebb hónapoknak számító július és augusztus tavaly még zsúfoltabbá vált: míg 2014-ben a foglalások 45 százaléka érkezett erre az időszakra, 2015-ben 50 százalékra nőtt ez az arány.A közlemény idézi Szigetvári Józsefet, a Szallas.hu ügyvezetőjét, aki elmondta: az év első felére sem lehetett panasza a vendéglátóknak, amiben nagy szerepet játszottak a május végén lejáró SZÉP-kártya feltöltések is, tavasz végén ugyanis 7 százalékkal többen indultak útnak. A SZÉP-kártyás szállásfoglalások átlagértéke is 4 százalékkal nőtt. Ennek ellenére a magyarok közel kétharmada még mindig legfeljebb 50 ezer forintot költ belföldi szállásra.
Az elemzés szerint a szállástípusok alapján továbbra is az apartmanok a legnépszerűbbek a belföldi utazók körében. Az összes foglaláson belül a hotelek - leginkább a 2 csillagos szállodák - tudták növelni a részesedésüket, a panziók népszerűsége viszont csökkent. Bár tavaly minden szálláshelytípus esetében megfigyelhető volt az átlagos foglalási érték növekedése, a legnagyobb növekedést a 4-5 csillagos hotelek, valamint a motelek érték el.
Az ügyvezető szerint idén valószínűleg 3-5 százalékkal drágábban kelnek majd el a belföldi szálláshelyek, és összességében további 9 százalékos piacbővülésre számítanak tavalyhoz képest. A Szallas.hu 2015-ben egyéni rekordot is döntött: volt olyan nap, amikor a közvetített szállásforgalom értéke meghaladta a 400 millió forintot - ismertette.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A portál 2016-os előfoglalási adatai alapján az elmúlt év terrorcselekményei a magyar utazókra is hatottak: soha nem volt még ilyen mennyiségű belföldi előfoglalás a júliusi és augusztusi hónapokra, ezenkívül Horvátország is kimagasló népszerűségnek örvend. A magyar vendégek többsége idén inkább belföldön nyaral, illetve külföldi utazás kapcsán a terrorfenyegetettség szempontjából alacsony rizikóval bíró Horvátországot választja - véli Szigetvári József.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gálik Zoltán: váratlan támadás érte a brit kormány Ruanda-tervét
- Több magyarországi iskolában is bombariadó volt hétfőn, sokakat hazaküldtek
- A teljes médiát meghackelik a német Eb-csapat különleges kihirdetésével
- Késelésbe torkollott a két társaság verekedése az Örs vezér terén
- Litvánia választott - államfő-kormányfő küzdelem lesz a második fordulóban
- Hosszú évek után EP-listavezetői vitát szervez a közmédia