Baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát csütörtök délután Bicskénél. A rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt.
Idén későn kezdődött a szezon a hazai sípályákon, a nagyobb pályák is csak januárban tudtak kinyitni a túl enyhe időjárás miatt. Bár az egynapos felnőtt hétvégi belépőt is pár ezer forintból megúszhatjuk, de érdemes lehet a síelést inkább a hétköznapokra tervezni, mert akkor kevesebben vannak a pályákon és a jegy is olcsóbb lehet.
Hosszú várakozás után végre hozzánk is megérkezhet az igazi tél ezen a hétvégén. Az időjárás előrejelzés szerint van, ahol akár mínusz 10 fok is lehet, több helyen pedig havazás is várható. Ez pedig igazán jó hír a síelés szerelmeseinek, mert végre a magyar sípályákat is meglátogathatják.
Mire számíthat, aki most indul síelni?
Az eddigi évektől eltérően idén decemberben a téli szünet alatt csak "turistáskodni" mentek az emberek a Mátraszentistváni sípályára, hiszen a túlságosan enyhe időjárás miatt még nem lehetett síelni a pályákon.
- mondta el a Pénzcentrum megkeresésére Erbeszkorn Tamás, a Mátraszentistváni Sípark szóvivője.
- válaszolta kérdésünkre Ebele Bálint, a Nordica Eplény Síaréna szóvívője.
A nagyobb pályák tehát január elején kinyitottak, hiszen ott hóágyúkkal is tudják pótolni az elmaradt havazást, de több kisebb pálya még a természetes havat várja, ami talán végre ezen a hétvégén megérkezik.
A legtöbben, ha már felcsatolják itthon léceket, akkor legalább 1-2 napot végig síelnek, ami nem lehet véletlen, hiszen ezek a jegyek arányaiban sokkal olcsóbbak lehetnek, mint azok, amelyek csak 1 napra szólnak. De olyan sípálya is akad, ahol többnapos szezonbérletet is vásárolhatunk, vagyis nem kell két egymást követő napon síelni, a bérlettel ugyanis bármikor csúszhatunk, amíg tart az idény.
KATTINTS! Ha aktuális képeket szeretnél látni a magyar sípályákról
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mennyibe kerül?
Az síbérletek árai idén néhol minimálisan emelkedtek, de az emelés nem jellemző minden pályára vagy minden jegytípusra. Persze nem mindegy, hogy melyik hazai pályát választja az ember, de az egynapos síbérletek árai átlagosan 5-6 ezer forint körül mozognak. Íme néhány példa:
Persze a síbérlet árán felül ne felejtsük el az utazás költségeit sem, például Budapest és Mátraszentistván között oda-vissza 218 km-t kell autóznunk, ami egy átlagos 320 forintos benzinárral és 7 literes fogyasztással számolva 4900 forint körül jön ki. De ehhez persze még hozzácsaphatjuk az autópálya matrica költségét is amiből a legolcsóbb 10 napos 2 975 forint.
KATTINTS! Luxus? Százával, ezrével utaznak most ide a tehetős magyarok
Persze a síbérlet árán felül ne felejtsük el az utazás költségeit sem, például Budapest és Mátraszentistván között oda-vissza 218 km-t kell autóznunk, ami egy átlagos 320 forintos benzinárral és 7 literes fogyasztással számolva 4900 forint körül jön ki. De ehhez persze még hozzácsaphatjuk az autópálya matrica költségét is amiből a legolcsóbb 10 napos 2 975 forint.
KATTINTS! Luxus? Százával, ezrével utaznak most ide a tehetős magyarok
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Meglepő fordulat a magyar rendszámoknál
- Berobban a nyár a Balatonnál, előkerülnek a fürdőruhák is
- Nem a budapestiek tartják a legtöbb autót, de még csak nem is Pest vármegyeiek
- A Leverkusen megint csodát tett a hajrában, döntős az Európa-ligában
- Mérföldkő a magyar oktatásban – diabmentor műhelyek
- Eldőlt: ilyen büntetés jár a mozgósítás elkerüléséért Ukrajnában