15 °C Budapest

Az év közepétől Óbudán is fizetni kell a parkolásért

MTI
2015. február 4. 14:03

Július 1-jén indul a fizető parkolás a III. kerület belső területein. A kerület polgármestese sajtótájékoztatón jelentette be a változást, ahol a helyieknek járó kedvezményekről is beszámolt. Emellett egyeztetések kezdődhetnek a P+R és B+R parkolók létesítéséről.

Miután a szomszédos II. kerület, valamint a XIII. kerület a határig kitolta a fizetőövezetét, a parkolási problémák belső Óbudán jelentkeznek, s a tervezett dugódíj is növelheti a kerületi terhelést

 - mondta Bús Balázs, a városrész polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.
Utalt arra is, hogy számtalan lakossági megkeresést kapott az önkormányzat, amire válaszul olyan rendszert dolgoztak ki, ami nem elsősorban bevétel szempontjából nézi a fizető parkolás bevezetését.

A kerület vezetőjének tájékoztatása szerint egyedülálló kedvezményrendszert alakítottak ki, s a fizető zónákon kívül élő kerületi lakosok is kapnak engedményeket. Emellett egyeztetnek a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) a P+R parkolók számának növeléséről, s vannak tervek kerékpáros, azaz B+R parkolók kialakítására is.

Az oktatási-nevelési intézményeknél az agglomerációból érkezők is kaphatnak kedvezményt, amennyiben az adott település megállapodik a III. kerületi önkormányzattal az oktatási intézmények fenntartási költségeinek megosztásában

 - tette hozzá a polgármester. Az övezeteket a fővárosi önkormányzat jelölte ki, a díjtételek meghatározása pedig a közösségi közlekedési tarifákhoz kötött.

A belső övezet - amelyben óránként 265 forintot kell fizetni - a Kolosy teret és környékét foglalja magába, a másik pedig a Bogdáni útig tart, itt 175 forint lesz a tarifa. A két övezetben 12 ezer parkolóhely van és 170 automatát helyeznek majd ki. A fizető övezeten belül élők két autóra 100 százalékos kedvezményt kapnak, míg a másik zónára napi másfél óra ingyenes parkolást, s jár nekik napi kétszer másfél óra az oktatási-nevelési intézményeknél. A zónákon kívül élő III. kerületiek lakásonként két járműre kapnak napi másfél óra ingyenes parkolást és nekik is jár a gyerekek utáni kedvezmény. Cégek esetében 50 százalékos kedvezményt biztosít az önkormányzat, s esetükben nincs háromórás időkorlát a parkolásra - sorolta Puskás Péter, aki arra is kitért: az albérletben élők is kaphatnak parkolókártyát bizonyos feltételek mellett.

A kerület állandó ügyfélszolgálatot működtet az Óbudai Parkolási Kft. Mozaik utcai épületében, emellett június végéig három helyen lesz ideiglenes ügyfélszolgálat. A lakosokat abc-sorrendben hívják majd be, de lehetőség van időpontfoglalásra is; a részletekről február közepén levében tájékoztatják a lakosságot.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Puskás Péter arról is beszámolt, hogy a parkolóautomaták beszerzése öt évig jelent összesen nettó 700 millió forint kiadást az önkormányzatnak, míg a bevételi oldalon nettó 730 millió forinttal számolnak. Ezt követően pozitív tartományba érnek a bevételek.
A fizető parkolás elindítása utáni első hónap tesztüzem lesz, amikor csak figyelmeztetik az autósokat, a zónahatárokat pedig legkorábban egy év múlva módosíthatják.

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem