A hagyományos kamionoktól nagyobb és nehezebb gigakamionok megjelenése az európai utakon negatív társadalmi és környezeti hatásokkal járna
Idén akár 9 milliónál is több utas lehet a budapesti Liszt Ferenc Reptéren. Ferihegy 1 újranyitásában egyelőre nem gondolkodik a Budapest Airport.
- mondta a Világgazdaságnak Jost Lammers, a BA vezérigazgatója.
Ferihegy 1-et például filmesek használják: előnye, hogy zavartalanul tudnak bármilyen repülőtéri jelenetet forgatni, anélkül, hogy csillagászati összegeket fizetnének egy másik, működő repülőtéren a forgalom eltereléséért, vagy az éjszakai forgatásért.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Szilágyi Áron: jó előjel lehet, hogy most sérültünk le, és nem az olimpia előtt
- Kettős célja lehet Oroszországnak a harkivi előrenyomulással
- A magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a vb-re
- Elsodort egy embert a vonat
- Véget ért a Tour de Hongrie, Dina Márton volt a legjobb magyar - videó
- Csoportos pert helyezett kilátásba több tucat vatikáni dolgozó