Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Továbbra is csak az utasok töredéke vásárol teljes árú menetjegyet, és egyelőre nem tervezik a kedvezményrendszer átalakítását a közösségi közlekedésben - írja a Napi Gazdaság.
A közösségi közlekedés átalakítása során a kormányzat mindvégig megóvta a szociálisan rászoruló csoportok utazási kedvezményeit. A szakminisztérium a továbbiakban is a költséghatékonyság növelésével és versenyképes tarifarendszer kialakításával kívánja biztosítani az utazási kedvezmények fedezetét - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Jelenleg 44 szociálpolitikai kedvezmény van érvényben, amelyek belföldi forgalomban, helyközi autóbuszon, HÉV-en, elővárosi autóbuszon, kompon és réven, vasúton a második kocsiosztályon vehetők igénybe - közölte a minisztérium.
A közforgalmú személyszállításban nyolc kedvezményezetti kör különböztethető meg, például az életkor (6 év alattiak, 65 év felettiek), illetve a jogviszony alapján (óvodás, tanuló, hallgató), de a fogyatékkal élőket is megilleti az utazási kedvezmény, ahogy az utazási utalvánnyal rendelkezőket és a csoportosan utazókat is. A menekültkénti vagy oltalmazottkénti elismerést kérők is kedvezményesen utazhatnak a vasúton és a távolsági autóbuszokon.
A tavalyi vasúti adatok szerint az összes belföldi utas mintegy hetven százaléka valamilyen (szociálpolitikai, üzletpolitikai) kedvezménnyel vagy díjmentesen utazott. A kedvezménnyel utazóktól beszedett menetdíj az összes belföldi menetdíj mintegy negyven százalékát teszi ki - közölte a minisztérium.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó