Bár az igazán jó időre még várnunk kell, ám május 1-gyel kezdetét vette a strandszezon.
Az Európai Unió fürdőhelyeinek vízminősége szinte kivétel nélkül megfelel az előírásoknak, sőt a 22 ezer vizsgált strand és fürdő túlnyomó többsége kitűnő minősítést kapott - közölte az Európai Környezetvédelmi Ügynökségre hivatkozva kedden az Európai Bizottság.
A minimális vízminőségi követelményeket a fürdőzőhelyek 95 százaléka teljesítette, a kitűnő jelzőt pedig a strandok és fürdők 83 százaléka érdemelte ki, ami 3 százalékpontos emelkedés az egy évvel korábbi állapotokhoz képest.
Fürdővízminőség szempontjából Ciprus és Luxemburg az Európai Unió mintaállama, ahol kivétel nélkül minden létesítmény megkapta a kitűnő minősítést. Máltán 99, Horvátországban 95, Görögországnak 93 százalékos a kitűnő vízminőségű strandok aránya. Ebben a rangsorban Észtország a sereghajtó, ahol viszont a legtöbb olyan strandot találták, ahol a víz minősége kívánnivalót hagy maga után, és a gyenge minősítést kapta: az észt fürdőhelyek 6 százaléka került ebbe a kategóriába. Hollandiában 5, Belgiumban 4 százalék azoknak a strandoknak az aránya, ahol a víz minősége elmarad a kívánalmaktól.
A vizsgálatok az Európai Unió mellett Svájc és idén első alkalommal Albánia fürdőhelyeire is kiterjednek, a hatóságok pedig két olyan baktériumtípus jelenlétét vizsgálják, amelyek szennyvízből vagy állati ürülékből kerülhetnek a vízbe, és rosszullétet okozhatnak. A környezetszennyezésből vagy szemetelésből fakadó hatásokat ez a vizsgálat nem veszi figyelembe.
A jelentésből az is kiderül, hogy Magyarországon 241 fürdőhelyet vizsgáltak, amelyek közül 67,2 százalékról sikerült megállapítani, hogy vízminőség szempontjából teljesíti a minimumkövetelményeket, s csak 1,7 százalék kapott gyenge minősítést. A magyar strandok, fürdők 53,1 százalékában találták kiválónak a víz minőségét, míg viszonylag magas azon fürdőhelyek aránya, 30 százaléknál is nagyobb, amelyeket nem sikerül osztályozni, mert például nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű vízminta.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Veszélyes manőverbe kezdett az orosz és a fehérorosz haderő
- Kész az új program, a merkeli örökséget hátrahagyva lépne kormányra a CDU
- Drámai adatok a hazai műtéti helyzetről
- Zaluzsnij leszerelt – Londonba „száműzték” a menesztett ukrán főparancsnokot
- Jó hírt kaptak a vonaton utazók
- Ukrajnában halálos áldozatai is vannak az újabb orosz légitámadásnak