Baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát csütörtök délután Bicskénél. A rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt.
Egyre többen buknak le hamis parkolókártyákkal. Szerkesztőségünk több olyan esetnek is szemtanúja volt, amikor a rendőrök vittek el egy-egy tilosban parkolót. Szabadságvesztéssel, közmunkával vagy eltiltással járhat, ha jogtalanul használunk mozgásában korlátozott személy számára fenntartott parkolóhelyet.
Az elmúlt pár napban a Pénzcentrum.hu szerkesztőségének ablakából többször is megfigyeltük, hogy az épület előtti, mozgásában korlátozott személy számára fenntartott parkolóhelyet illetéktelenül foglalták el. A tilosban parkolókhoz kiérkezett a közterület felügyelet, majd a rendőrség is, és a helyszíni ellenőrzések után mindegyik esetben magukkal vitték a feltételezésünk szerint hamis parkolási igazolvánnyal rendelkezőket. Az egyik ilyen esetről a Velvet is beszámolt: Balassa Gábort, a híres modellt is a rendőrség vitte el a helyszínről.
A látottak kapcsán megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot, kíváncsiak voltunk, minek köszönhető a fokozottnak tűnő ellenőrzés a környéken. De mint elmondták, a rendőrség folyamatosan ellenőrzi a mozgásukban korlátozottak részére fenntartott parkolóhelyeket, illetve az azokat igénybe vevők erre való jogosultságát, így az általunk látott gyakoriság nem kirívó.
Ennek ellenére a rendőrségtől származó statisztikák azt mutatják, hogy a parkolási igazolványokkal való visszaélések száma folyamatosan nő. Bár az összehasonlítást megnehezíti, hogy 2013 júliusa óta változott a Büntető Törvénykönyv e területre vonatkozó passzusa, az új rendszerben pedig más elvárások mentén járnak el a hatóságok. Budapesten 2011-ben kilencven, 2012-ben százhúsz, tavaly pedig százötven ilyen esetben zárult le a nyomozás, ebből negyvenegy a júliustól decemberig tartó időszakban. Az efféle hamisítási bűncselekmények száma vidéken egészen elenyésző a fővároshoz képest: Hajdú-Bihar megyében hatvan esetet regisztráltak, a többi területen alig pár visszaélés történt.
Nem éri meg, súlyos a büntetés
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha valaki hamis parkolókártyákkal trükközik, és úgy áll meg a mozgásukban korlátozottak számára biztosított helyeken, közokirat-hamisítást követ el. Járhat érte többek között szabadságvesztés, elzárás, közmunka, vagy pénzbüntetés. Illetve adott esetben foglalkozástól, járművezetéstől vagy sportrendezvények látogatásától való eltiltással is büntethető. Szélsőséges esetben pedig az országból való kiutasítás is lehet a vége.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Hajukat téphetik a sofőrök a műszaki vizsga után, de van megoldás
- Újít a TikTok a zavarba ejtő tartalmak miatt
- Új fejlemény az egyik legforgalmasabb budapesti csomópont felújítása ügyében
- Ha már a hétvégére készül, mutatjuk, milyen lesz az időjárás
- Több változás is történt a jogosítványszerzésnél
- Meglepő fordulat a magyar rendszámoknál