22 °C Budapest

Visszajár a matrica ára

MTI
2013. március 22. 10:30

Visszatéríti a március 14-17. közötti díjmentes időszakra érvényes e-matricák árát az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. azoknak, akik a katasztrófahelyzet miatt nem tudták használni a fizetős útszakaszokat.

A meghiúsult szolgáltatás miatt az ÁAK a közeljövőben lehetőséget biztosít az e-matricák érvényességi idejének átírására vagy azok árának időarányos visszafizetésére. A társaság munkatársai jelenleg dolgoznak a megvalósítás technikai részletein, amelyről a közeljövőben, de várhatóan már a jövő hét folyamán bővebb tájékoztatást fognak adni a közlemény szerint.

Az autópálya-kezelő azt is közölte: az Országos Meteorológiai Szolgálattól kapott előrejelzés alapján, a téli üzemeltetési szabályzat szerint fokozott felkészülést rendelt el teljes hálózatára. Ez azt jelenti, hogy a mérnökségek a jegesedés és csúszásveszély megelőzéseként folyamatosan szórják, "alásózzák" az utakat, valamint teljes gépparkkal - több mint 120 hóeltakarító járművel - és teljes létszámmal várják a további szükséges intézkedéseket.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm