25 °C Budapest

Ennyi üdülési csekket kapsz jövőre: íme a számok

MTI
2009. december 3. 15:02

Jövőre személyenként és évente 73.500 forint összegű kedvezményes adózású üdülési csekkhez juthatnak a munkavállalók és közeli hozzátartozóik, miután az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodás alapján 2010. január 1-jétől ennyire emelkedik a minimálbér - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) az MTI-vel csütörtökön.

A jövő évtől hatályos adó- és járulékfizetésre vonatkozó jogszabályok alapján az üdülési csekk az egyetlen olyan, munkáltató által biztosítható természetbeni jutatás, amely kedvezményesen adható a munkavállalón túl azok közeli hozzátartozóinak is - emlékeztet a közlemény.

Az MNÜA adatai szerint az idén október végéig 40 milliárd forint értékű üdülési csekket vásároltak a munkaadók, ez az összeg 20 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az elfogadóhelyek száma jelenleg 13 ezer. A parlament nemrég döntött az üdülési csekk felhasználhatóságának kiterjesztéséről, e szerint jövőre a művelődéshez kötődő szolgáltatók is üdülési csekk elfogadóhellyé válhatnak.

Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. június 2. vasárnap
Kármen, Anita
22. hét
Június 2.
Pedagógusnap
Június 2.
Az építők napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm