4 év után Lola, a népszerű műsorvezető otthagyja a köztévét
Több, mint négyezer pár hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy rutinellenőrzés során Békés vármegyében.
A pénzügyőrök egy olyan, Szlovákiába tartó görög kamiont tereltek ki ellenőrzésre Gyulánál az autópályáról, ami az okmányok szerint cipőket szállított. Az autó rakterének átvizsgálásakor észrevették, hogy a felirat és márkajelzés nélküli lábbelikből épített „barikád” közepébe Nike védjegyes cipőket rejtettek el. A cipőkön található védjegyet megpróbálták manipulálni, egy minta kiegészítéssel. A járőröket azonban nem sikerült megtéveszteni a trükkökkel.
A plusz kiegészítő dacára az áruk megbuktak az ellenőrzésen. A trükkös termékeket a védjegy tulajdonosának jogosulti képviselője is szemügyre vette, aki megállapította, hogy a cipők mindegyike gyenge minőségű hamisítvány, amelyeket engedély nélkül hoztak forgalomba.
A pénzügyőrök összesen 4 488 pár cipőt foglaltak le, amelyekkel közel 65 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosnak.
Iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indítottak eljárást. A NAV kiemelt feladata, hogy kiszűrje a hamis termékeket a piacról, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségügyi vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek. A hamis ruházati termékek vagy lábbelik esetében előfordul, hogy olyan vegyi anyagok kerülnek az emberi szervezettel kapcsolatba, amely akár az egészségre is ártalmas lehet.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ekkora biznisz a cipő?
Korábban a CashTag, a Pénzcentrum videóblogja is foglalkozott már ezekkel a drága cipőkkel. Ezek a cipők ugyanis gyakran százezrekbe, sőt egyes gyűjtői darabok milliókba is kerülhetnek. A CashTag epizódjában annak jártunk utána, hogy mégis mire ez a nagy rajongás, miért vásárolnak a szülők százezrekért 12-13 éves gyerekeiknek cipőket és vajon tényleg lehet-e a cipőkre, mint befektetésre gondolni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Légi bemutató és kényszerleszállás - izgalmas hétvégéje volt Besenyei Péternek - videók, képek
- Csoportos leépítés: több tucat dolgozót küldtek el az Állami Számvevőszéktől
- Lélektani határt léphetnek most át az árak a benzinkutakon
- Tülekedés a dobogó körül - Így néz ki a labdarúgó NB I záró felvonása
- Újabb botrány van kibontakozóban az olimpia körül
- Vádat emelt Brüsszel a Microsoft ellen