A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Mióta bejelentette a kormány, hogy idén augusztus 20-án egy eddig soha nem látott méretű tűzijátékot láthatunk majd, mindenki azt találgatja, hogy mennyibe is kerülhet. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) most elárulta, hogy menyi is az annyi pontosan.
Az elmúlt napokban több cikk is megjelent a magyar sajtóban az augusztus 20-ra tervezett tűzijátékkal kapcsolatban, a Magyar Turisztikai Ügynökséghez több közérdekű adatigénylés is érkezett a tűzijáték előzetes költségbecslése okán. Ezért most közölték a tervezett költségeket.
Az előzetes költségbecslés egy döntéselőkészítő dokumentum, amely jelen esetben már nem releváns, hiszen az idei tűzijáték ára pontosan tudható, mivel azt a Magyar Turisztikai Ügynökség az év első felében már beszerezte. A rakéták beszerzési ára nettó 1,3 milliárd forint, azaz bruttó 1 650 000 000 forint, amely megegyezik a tavalyi tűzijáték árával
– közölte az MTÜ.
Hatalmas meteor szelte ketté az eget a magyar vár fölött: elképesztő képen a borzongató égi jelenség
Meteorok és a Nemzetközi Űrállomás is látszik friss képeken, amiket hajnalban lőttek Salgótarján közelében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Vámosi Péter: Miamiban a McLaren parádézott, legközelebb a Ferrari pörkölhet oda a Red Bullnak
- Nem hagyta szó nélkül a Hamász az izraeli evakuációs felszólítást
- Jókora csapás érte a Távol-Kelet és Európa közti kereskedelmet
- Sztrájkolnak a RAI olasz köztévében
- Ursula von der Leyen: áttörés a lengyelekkel szembeni 7-es cikk szerinti eljárásban
- Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát