24 °C Budapest
A nagy nézőrobbanás még várat magára: ekkora visszaesést hozott a magyar mozikban pandémia

A nagy nézőrobbanás még várat magára: ekkora visszaesést hozott a magyar mozikban pandémia

2022. február 21. 10:18

A koronavírus-járvány továbbra is érezteti a hatását, hiszen 2019 azonos időszakához képest idén januárban 50 százalékkal volt alacsonyabb a hazai mozik látogatottsága. A Mozisok Országos Szövetsége az Inforádióban beszélt a mozik helyzetéről a járvány utáni második évben.

A tavaly októberi tapasztalatok alapján bátran kijelenthető, hogy ha van film, akkor nézők is vannak – fogalmazott Borsos Erika –, hiszen akkor szinte a 2019-es évben elért látogatószámokat tudták produkálni a hazai filmszínházak. A Mozisok Országos Szövetségének elnöke szerint ezt azért nehéz egzakt kijelenteni, mert közben meg folyamatosan változnak a megjelenések, tehát a forgalmazók is próbálják úgy időzíteni a premiereket, hogy azok nekik is megérjék, és ne essenek egy járványhullám kellős közepébe. „Úgyhogy nem tudom azt mondani, hogy visszatértek a nézők, vagy hogy rendben vannak a mozik látogatószámai, mert a helyzet folyamatosan változó” – tette hozzá.

Borsos Erika kifejtette: a 2021-es májusi nyitást követő nyári hónapokban a mozik 40-75 százaléka működött, az art- és hagyományos mozik eltérő filmkínálata miatt is nagyok voltak a különbségek. Szeptemberre már 50 és 80 százalékban működtek, az október pedig még ennél is kimagaslóbb hónapnak bizonyult. Decemberben aztán csökkenés kezdődött, és idén januárban – a rendelkezésre álló adatok alapján – megint a mozik fele üzemelt csak – a 2019-es évhez viszonyítva.

Azzal kapcsolatban, hogy az egyre gyarapodó streaming-szolgáltatások mennyire vannak a mozik kárára, Borsos Erika szerint még nincsenek teljes körű tapasztalatok. Mint mondta, a vírushelyzet okozta, félelmekkel teli otthonülési időszak ugyanis nem szétválasztható egy normál időszaktól, így egyelőre csak találgatni lehet. Nyilván, minél hosszabb idő telik el a mozis bemutató és a streaming-megjelenés között, az annál jobb a filmszínházaknak, de talán a filmnek is jót tesz reklámszempontból – tette hozzá.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Olyanra is volt már példa, hogy egy bemutató párhuzamosan történt, mégsem vett le extrán a látogatószámból, amiből arra lehet következtetni, hogy az emberek életében a moziba járás még mindig jó programként jelenik meg, és egyfajta társadalmi érintkezésként élik meg – vélekedett a szövetség elnöke, megjegyezve azt is, hogy van olyan film a tavalyi évről, ami illegális filmmegosztó oldalakra is kikerült, ennek ellenére hatalmas siker volt a mozikban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem