Az utasigényekhez igazodva a MÁV-VOLÁN-csoport idén is „megnyújtja” a balatoni szezont.
A hétvégi kánikulában nincs is jobb program, mint a Balaton partján hűsölni. Egy nagyobb család, vagy egy baráti társaság is éppen ezt tette június 23-án, amikor is a balatonfüredi strandbüfében rendelt ételek között egy különös dolgot vettek észre a számlán.
A blokkon a pizzák, a palacsinták és a sörök mellett ott szerepelt a tételek között a
Bár vélhetően egy gyerekmenüről lehet szó, a felirat a blokkon ettől még megmosolyogtató.
Hatalmas meteor szelte ketté az eget a magyar vár fölött: elképesztő képen a borzongató égi jelenség
Meteorok és a Nemzetközi Űrállomás is látszik friss képeken, amiket hajnalban lőttek Salgótarján közelében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Vigyázat, már a mesterséges intelligenciával vadásznak a rendőrök a mobilozó autósokra
- Érzékeny veszteség az autótulajdonosoknak: betiltják az otthoni kocsimosást
- Jogosítványszerzés új módszerrel
- Kiderült, mi pusztítja a legjobban a hazai kocsikat
- Gigabaleset a turbó körforgalomban: lehet ezt még fokozni – videó
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei