Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada, amelynek 11. adásában ismét 5 vállalkozó történetét ismerhettük meg.
Felszámolásra került a brit székhelyű Vertu, a méregdrága okostelefonokat gyártó cég.
A Vertu ékszerekkel díszített okostelefonjai több millió forintba kerültek, a jelek szerint azonban nem találtak elég tehetős vásárlót, akik biztosították volna a vállalat fennmaradását - írja az Index.
A cég felszámolásával 200 munkahely szűnik meg. Elemzők szerint a bukást a konkurencia okozhatta. Hiszen más vállalatok is gyártottak egyedi okostelefonokat, ám az ő áraik kedvezőbbek voltak. A Vertu telefonjai valóban drágák voltak. A Signature termékcsalád alapkészüléke például 11 000 fontba (3,8 millió forintba) került, de a 18 karátos arannyal díszített modellért 39 100 fontot (13,6 millió forintot) fizethettünk.
Hatalmas meteor szelte ketté az eget a magyar vár fölött: elképesztő képen a borzongató égi jelenség
Meteorok és a Nemzetközi Űrállomás is látszik friss képeken, amiket hajnalban lőttek Salgótarján közelében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Ursula von der Leyen: áttörés a lengyelekkel szembeni 7-es cikk szerinti eljárásban
- Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- Mindjárt kész a legújabb magyar futball stadion – most megnézheti
- Újabb „tankszörnyeteget” villantottak az oroszok – videó
- Elvágták a Miskolcon holtan talált nő torkát - vallott a gyanúsított
- Bakondi György: két magyar tapasztalatot nem vettek figyelembe az uniós migrációs paktumban