21 °C Budapest

Erről minden Telekom és Telenor ügyfélnek tudnia kell

2015. június 26. 13:05

A Telekom és a Telenor július 1-től árat emelne, azonban azok az ügyfelek, akik gyorsan lépnek, a mostani feltételekkel tarthatják meg a tarifáikat.

  • A Magyar Telekom és a Telenor is jelentős áremelést hajtana végre július 1-től. A Telekomnál az előfizetéses és a kártyás csomagoknál is lesz áremelkedés, az előfizetéses csomagoknál például akár 200 forinttal is emelkedhet az előfizetési díj, a mobil internetes tarifáknál 100 forintos lehet az áremelkedés, ráadásul a perc- és sms-díjak 2-4 forinttal emelkednek, sőt, az adminisztrációs díjak is jelentősen emelkednek. A Telenor szinte az összes feltöltőkártyás csomagban áremelést hajtana végre július 1-től, drágulnak a perc- és sms-, és az egyéb szolgáltatások díjai is.
  • A két szolgáltató áremeléseire reagálva az NMHH eljárást indított a Magyar Telekom és a Telenor ellen, a hatóság szerint ugyanis a két szolgáltató megsérthette a jogszabályokat az előfizetői szerződések július 1-jétől tervezett módosításával és annak közlési módjával kapcsolatban.
  • Most a Magyar Telekom és az NMHH kötött hatósági szerződést, ennek eredményeként a hatósági elvárásoknak megfelelően módosította és kiegészítette a 2015 májusában az előfizetőknek eljuttatott, 2015. július 1-jén hatályba léptetni kívánt kétoldalú szerződésmódosítási ajánlatára vonatkozó előfizetői tájékoztatást.
  • A Telekom vállalta, hogy a változtatásokról szóló korábbi közleményét kiegészíti és előfizetői figyelmét újabb értesítéssel hívja fel a módosítással kapcsolatos jogaikra, így arra, hogy amennyiben az előfizetők az új ajánlat kézhezvételét követő 15 napon belül úgy nyilatkoznak, hogy azt nem fogadják el, az előfizetői szerződések változatlan feltételekkel hatályban maradnak, a szolgáltatásokat továbbra is a korábbi feltételekkel vehetik igénybe.
  • Az értesítést a számlás (postpaid) előfizetők a 2015. július 1-je után kézhez vett első számlájukon találják meg, míg a Domino (prepaid) előfizetők SMS-ben kapják meg, a kiegészítő tájékoztatás pedig a szolgáltató honlapján érhető el a www.telekom.hu/dijvaltozasok címen.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?