A nyári vakáció közeledtével idén negyedik alkalommal nyílnak meg az IKEA Mobil Átvételi Pontok a Balaton déli partján, Balatonbogláron és Siófokon.
A Budapesti Közművek FŐTÁV Divíziója szeptember közepére a szolgáltatói berendezéseket fűtésre alkalmas állapotba helyezte, október közepére pedig az összes fogyasztónál, - mintegy 240 ezer lakásban, továbbá mintegy 7 ezer közületi, vállalati és intézményi ügyfelénél bekapcsolta a távfűtést.
A Budapesti Közművek távhőszolgáltatási divíziója, a szakmai tevékenységét önálló keretek között folytató FŐTÁV a szeptember 15. és október 15. közötti időszakban, az ügyfelekkel kötött üzemviteli megállapodásoknak megfelelően, ütemezetten elindította a fűtésszolgáltatást. A fűtésindítás 3 054 épület esetében (ami az ügyfelek 88 százalékát fedi le) már helyszíni beavatkozás nélkül történt, a távfelügyeleti diszpécserközpont segítségével. Ezzel az összesen 240 ezer budapesti lakásban, továbbá 7 ezer közületi, vállalati és intézményi fogyasztónál immár teljeskörűen rendelkezésre áll a távhőszolgáltatás.
A szolgáltatás üzembiztonsága érdekében a FŐTÁV szakemberei már a tavaszi fűtésleállást követően megkezdték az előttünk álló fűtési időszakra való felkészülést. Ennek részeként a BKM tulajdonában lévő hőforrások esetében ellenőrizték a hőtermelő berendezéseket és a tüzelőanyag-ellátó rendszereket. Az ellenőrzéseket követően elvégezték a rendszeres és előírt karbantartási feladatokat és a szükséges hibajavításokat is.
A nyári időszakban számos tervezett távvezetéki karbantartási és beruházási munka is lezajlott. Új fogyasztók hálózatra kapcsolása mellett sor került a szolgáltatás esetenkénti szüneteltetését igénylő hibák javítására, illetve az elhasználódott vezetékszakaszok és szerelvények cseréjére. A Budapesti Közművek ezen karbantartási munkákra idén több mint egy milliárd forintot fordított. Emellett több milliárdos volumenben tovább folytatódott a budapesti távhőhálózat fejlesztése is, ennek részeként többek között üzembe helyezték a Szt. István Körút alatt átvezetett, a Honvéd utcában húzódó új távvezeték-szakaszt.
A fűtési idény kezdetén rendkívül fontos hangsúlyozni, hogy a most teljeskörűen bekapcsolt budapesti távfűtés a fűtött ingatlanok környezetében semmilyen többlet-környezetterhelést nem eredményez, ami – a hagyományos fűtőberendezésekkel szemben – különösen a sűrűn lakott városrészek levegőminősége szempontjából előnyös. Ezen felül a budapesti távhőrendszer már ma is évente akár 230 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást takarít meg.
Nagyon fontos hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: sokan jogosultak támogatásra, itt vannak a részletek
A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Az utasoktól kapott rangos elismerést a Budapest Airport
- Meglepte az elemzőket az euróövezet gazdasági teljesítménye
- Megvan a lemondott skót miniszterelnök utóda
- Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne
- Freund Tamás: 2025 legyen a magyar tudomány éve!
- Baj volt ezekkel a tisztítószerekkel és cigarettákkal - képek