Az OTP Bank merész lépéssel belépett az üzbég piacra, amely sok szempontból hasonlít a három-négy évtizeddel ezelőtti magyarországi helyzetre.
Csalók igyekeznek megtéveszteni a magyar internethasználókat, amikor álhírbe csomagolva, Dr. Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának tulajdonított nyilatkozatokkal próbálják felhívni a figyelmet egy kriptovalutával kapcsolatos "szolgáltatásra".
A csalók visszaélnek Dr. Csányi Sándor nevével és arcképével, a helyenként gyenge magyarsággal készült írásokban olyan nyilatkozatokat tulajdonítanak neki, amelyeket soha nem mondott, és amelyektől a Bank vezetője a leghatározottabban elhatárolódik.
A visszaélés elsősorban a közösségi médiában terjed. Az OTP Bank fokozott óvatosságra inti a felhasználókat és javasolja, hogy
Ezek a hamisított internetes tartalmak amellett, hogy egy pénzügyi csalás részét is képezhetik, informatikai-biztonsági kockázatokat is jelenthetnek. Az OTP Bank, védeni kívánva minden lehetséges károsultat, az ügyben büntetőfeljelentést tesz.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Néhány helyen igencsak aktívak lesznek a fiatalok az EP-választás kapcsán
- Váratlanul megjelent Ukrajnában az amerikai külügyminiszter
- Ezzel könnyebb elkerülni az adóhivatal ellenőrzését
- Marco Rossi Eb-keretet hirdet, pályán a Manchester City - sport a tévében
- Az új ChatGPT már itt van, és okosabb, mint valaha - videó
- Figyelmeztetnek: medve jár egy Pest vármegyei település határában - képek