A fővárosi csökkenésben a pesti belső kerületek játszották a főszerepet, ezekben a városrészekben 1,8 százalékkal mérséklődött az átlagos lakbér.
Az HBO Europe öt spanyol rendezőt kért fel arra, hogy reagáljanak a koronavírus-járvány miatti bezártságra. Az At Home (Otthon) című széria öt különálló epizódját a rendezők saját otthonaikban forgathatják le azoknak a segítségével, akikkel a kényszerű karantén idejét megosztják. A rövidfilmek felvételéhez egyszerű eszközöket, például okostelefonokat használnak - számolt be róla a Variety.com kedden.
A projekten dolgozó rendezők között van Leticia Dolera (A lány, aki hétköznapi akart lenni), Rodigo Sorogoyen (A rendszer), Paula Ortiz (Az ara), Carlos Marqués-Marcet (10000 km) és Elena Martín is, a Cannes-ban is díjazott Vida perfecta spanyol tévésorozat rendezője.
A rövidfilmes antológia a következő hetekben elkészül, és el is jut a spanyol nézőkhöz, később pedig az HBO Europe más piacain is sugározzák majd.
A 15 perces részek különböző műfajban foglalkoznak a koronavírus-járvánnyal, akad köztük romantikus vígjáték, dráma és olyan is, amelyben sci-fis elemek lesznek.
Az HBO közleménye szerint a sorozatból kiderül, hogy mi történik, ha valakit éppen aznap reggel hagy el a barátja, amikor a karantént bejelentik, de olyan kérdéseket is vizsgál, hogy lehet-e az otthoni bezártság brutális felszabadító élmény, mi van, ha kiderül, hogy az ember nem a megfelelő társsal él együtt, lehet-e utazni úgy, hogy az ember el sem hagyja a szobát, vagy hogyan lehet megosztani a karantént hét baráttal.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nagyüzem volt az ellenőröknél, olcsón megúszták a bliccelők
- Több mint két tonna romlott hússal bukott le a sofőr
- Plusz rezsitámogatásról döntött a kormány
- Döntés született Deutsch Tamás posztjáról
- London leállítja a woke-megnyilvánulásokat a közalkalmazottak körében
- Lemondta spanyolországi útját Volodimir Zelenszkij