Budapest mellett Komárom Esztergom, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében lesz szúnyoggyérítés.
Trendforduló látható a lakáspiacon: a megcsappanó kereslet, az árak tetőzése sok városban eladókat terelt a piacra. Kínálati boom várható a jövőben, ugyanis a nyár óta 5 ezerrel nőtt az eladó lakások száma a nagyvárosokban. Budapesten november végén 727 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, ez júniushoz képest mindössze 0,8 százalékos drágulást jelent. Debrecenben is lényegében stagnáltak az árak. Akadnak azonban olcsóbb árakkal rendelkező városok, például Kaposvár, ahol még kitart a lendület, és egyelőre két számjegyű drágulást értek el fél év alatt.
Fontos változásokat hoz az idei év a lakáspiacon, eddig az erős kereslet miatt lényegében az eladók diktáltak, ez pedig jelentős drágulást eredményezett. 2019 második felében a nagyvárosokban megcsappant a kereslet, lelassult a drágulás üteme és kínálati boom kezdődött. - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
Ötezres különbség - kínálati boom
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy az idén nyáron visszaesett a kereslet a nagyvárosok lakáspiacán, ez pedig az árakra is hatással volt. Nagyon lelassult a drágulás, de stagnálásra is van példa. “Az árak tetőzése pedig azt eredményezte, hogy sokan, akik az eddigi folyamatos drágulás miatt vártak a lakáseladással most kiléptek a piacra, mert már jelentősebb áremelkedésre nem számítani. A többség egyébként az eladás után lakást is vásárol, számukra kapóra jön ez a fordulat" - tette hozzá.
KATT >>> Lakásvásárláshoz használd a Pénzcentrum kalkulátorát!
Az ingatlan.com adataiból jól látható a kínálati piac megerősödése, június óta 5 ezerrel több lakást hirdettek meg eladásra, mint amennyi eladó ingatlan kikerült a kínálatból. Szemben a korábbi évek azonos időszakaival, amikor pár százas különbséget mutatott a feladott és lekerülő hirdetések egyenlege.
Városok és kivételek
Az elemzés szerint Budapesten november végén, december elején 727 ezer forint volt a használt lakások átlagos négyzetméterára, ami mindössze 0,8 százalékos áremelkedést, vagyis stagnálást jelent a júniusi árszinthez képest. Debrecenben 1,5 százalékkal 469 ezer forintra, Kecskeméten 3,3 százalékkal 410 ezer forintra nőttek az átlagárak. Szegeden pedig 0,5 százalékkal 385 ezer forintra mérséklődtek június óta. Ezekben a városokban lényegében stagnáltak az árak.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Balogh László azonban elmondta, vannak olyan nagyvárosok, amelyek az elmúlt időszakban kevésbé voltak népszerűek és némi késéssel követik a többieket, azaz még jelentős drágulást értek el az elmúlt hónapokban. Salgótarjánban például 20 százalékos áremelkedés következett be, így az átlagos négyzetméterár 171 ezer forintra nőtt. Itt figyelembe kell venni, hogy ez az egyik legolcsóbb város, így 10-20 ezer forint jelentős mértékű drágulást jelent. Szintén komoly, két számjegyű áremelkedés történt több regionális központban, például Kaposváron, ahol 12 százalékkal 295 ezer forintra nőtt a négyzetméterár, Zalaegerszegen júniushoz viszonyítva 11 százalékos drágulás látható, így november végén, december elején 309 ezer forintba került a lakások négyzetmétere.
Hasonlítsd össze a lakáshitelekt: keresd fel kalkulátorunkat! <<< KATT!
Balogh László kiemelte, hogy a kínálati piac bővülése ellenére általános árcsökkenés nem várható, inkább stagnálás valószínűsíthető a következő hónapokban, vagyis az eladók fölénye visszafogja a korábbi erőteljes drágulást.
Nagyon fontos hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: sokan jogosultak támogatásra, itt vannak a részletek
A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- AutoWallis: a stratégia bizonyított, drámai változtatásra nincs szükség
- Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson
- Cseretagokkal újult meg a bűnbanda, de ismét kattant a bilincs
- Újabb orosz trófeát ejtett az ukránok Magura V5 haditengerészeti drónja - videó
- Az utasoktól kapott rangos elismerést a Budapest Airport
- Meglepte az elemzőket az euróövezet gazdasági teljesítménye