A fővárosi csökkenésben a pesti belső kerületek játszották a főszerepet, ezekben a városrészekben 1,8 százalékkal mérséklődött az átlagos lakbér.
Az idősek szenvednek a legtöbbet az ágyi poloska okozta kellemetlenségektől a rovarírtók tapasztalatai szerint. A fővárosi panelházakban történő poloskaírtások közel ötven százaléka a nyugdíjasoknál történik. Ennek oka, hogy az idősek nehezebben veszik észre, így nagyon elfertőződhetnek, ráadásul a házilagos irtás nagyon megterhelő a számukra. A szakértők szerint jobban oda kell figyelniük mind a hozzátartozóknak, mind a társasházaknak, mert az érintettek akár több hónapon, vagy akár éven át is együtt élhetnek az ágyi poloskákkal.
Évekig élhetnek együtt az idősek az ágyi poloskákkal, a legsúlyosabb fertőzöttség az elöregedett lakótelepekre jellemző. A probléma egyik fő forrása, hogy a legtöbb nyugdíjas egyedül, segítség nélkül él, így az irtással kapcsolatos óv- és utóintézkedések komoly megterhelést jelentenek a számukra. Egy poloska irtás közel 30 - 40 ezer forintos költsége ráadásul váratlan kiadást is jelent a nyugdíjasok számára, amit sokan nem tudnak azonnal fedezni. Ha poloskairtásra spórolni kell, az további időhúzással, hosszú távon még több munkával és pénzzel jár. Ráadásul átterjed a környező lakásokra, és elkezdődik egy ping-pong effektus, amikor a poloskák az egyéni irtások során egyik lakásból a másikba menekülnek.
-mondta el Szigeti Zsolt, az Abatox szakértője. Nyugdíjas családtagjaink védelme érdekében a szakértő azt javasolja, hogy legalább fél évente nézzük át az idős rokonunk ágyát és környékét, hogy fény derüljön egy fertőzöttségre. Ha tehetjük, időről időre aludjunk náluk egy-egy éjszakát. Ha pedig még többet szeretnénk tenni, akkor csökkenthetjük a hálószobában lévő zsúfoltságot is. A családtagokon kívül sokat segíthet, ha a lakóközösségek is figyelnek az egyedül élő idősekre.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden összeírnak a mezőgazdaságban
- Nem kell félniük a medvétől a csíksomlyói búcsúba tartóknak
- Így vagy úgy, Vitézy Dávid mindenképp beülne a Fővárosi Közgyűlésbe
- Demszky Gábor is beállt Magyar Péter mögé
- Ukrajna győzelemhez segítéséről beszélt Antony Blinken Kijevben
- Bendarzsevszkij Anton: Zelenszkij elnöki mandátuma lejár, és nincs egyértelmű szabály a folytatásra