Rugalmasabbá váltak a bérbeadók az ipar-kereskedelmi-szolgáltató ingatlanok piacán, a bővülő kínálat mellett a bérlők a tapasztalatok szerint könnyebben váltanak.
Ismét az osztrák főváros bizonyult a világ legélhetőbb városának. Összesen 140 nagyvárost vizsgáltak.
A The Economist Intelligence Unit által vizsgált 140 város közül Bécs továbbra is a legélhetőbb. közvetlenül mögötte, alig lemaradva tőle az ausztrál Melbourne végzett.
Jó lehet idén ausztrálnak lenni, hiszen két másik várossal szerepel az első tízben: Sydney (a harmadik) és Adelaide (a tizedik). Csupán még egy európai város fért be a TOP10-be, méghozzá Koppenhága, aki a 9. legélhetőbb város lett idén.
Budapest a középeurópai lista élén áll, Damaszkusz pedig az utolsó helyen végzett.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó